Excelképzés címkéhez tartozó bejegyzések

GINOP+ 3.2.1-21 III. Ütem – A MODELLO NYERTESSÉ TESZ! – AKÁR 150 MILLIÓ FORINT TÁMOGATÁS!

Előregisztráció a GINOP Plusz 3.2.1-21 III.Ütemére

Előminősítés kitöltése

Az MODELLO Módszertani és Képzési Intézet, mint megbízható partner, elindította az előregisztrációt a várható GINOP Plusz 3.2.1-21 III. ütemére, biztosítva ezzel a cégek számára a pályázati folyamat hatékony lebonyolítását és a sikeres képzések megvalósítását.

GINOP PLUSZ 3.2.1-21 Pályázat: Képzések Támogatása a MODELLO Módszertani és Képzési Intézet Segítségével

GINOP PLUSZ 3.2.1-21 érdeklődők figyelem! Ezen az oldalon megtalálhatóak azok az információk, amelyek a “GINOP PLUSZ 3.2.1-21 munkahelyi képzések támogatása” című pályázat harmadik ütemére vonatkoznak. Az oldalt folyamatosan frissítjük, ahogy megjelennek az újabb információk a harmadik ütemmel kapcsolatban.

Fontos megjegyezni, hogy a pályázat Magyarország teljes területén érvényes, így Pest megye és Budapest városa is beleértendő az érintett területek közé! A kis- és középvállalkozások most akár 75 millió forint, míg a nagyvállalatok 150 millió forint támogatáshoz is juthatnak.

A GINOP PLUSZ 3.2.1-21 pályázat célja a vállalkozások támogatása a korszerű munkahelyi képzések megvalósításában, amelyek hozzájárulnak a termelékenység növekedéséhez és a munkaerőpiaci versenyképességhez. A program keretében több fontos újítás is életbe lépett, például az online oktatás lehetősége!

A MODELLO Módszertani és Képzési Intézet felkészült arra, hogy segítse Önt a pályázat megírásában és a képzések lebonyolításában. A képzésekhez szükséges összeget akár előlegként is kaphatja, így a vállalkozások már az indulásnál biztosítva érezhetik magukat.

A pályázatot mikro-, kis- és középvállalkozások, valamint nagyvállalatok nyújthatják be Magyarország teljes területén, és többféle támogatott területre igényelhetnek segítséget, mint például a szakmai megvalósító, a képzések lebonyolítása vagy a bértámogatás.

A MODELLO Módszertani és Képzési Intézet segítségével Önnek nem kell aggódnia a képzési folyamatok terén. Vegye igénybe szolgáltatásainkat már most, és lépjen előre a GINOP+ 3.2.1-21 pályázaton! Ne hagyja ki ezt a kivételes lehetőséget a vállalkozása fejlődésének és versenyképességének növelésére!

A GINOP PLUSZ 3.2.1-21 pályázat lehetőséget kínál a vállalkozásoknak arra, hogy jelentős támogatást kapjanak a munkaerő fejlesztésére és a képzések megvalósítására. Az intézkedés részeként a vállalkozások számára rendelkezésre álló forrás 15 milliárd forint, ami komoly segítséget nyújthat a cégeknek a versenyképességük javításában és a munkaerőpiaci kihívások kezelésében.

A GINOP PLUSZ 3.2.1-21 pályázat keretében számos újítás és könnyítés érvényesül, amelyek még vonzóbbá teszik a programot a vállalkozások számára. Az online oktatás lehetősége, valamint a szakmai megvalósító költségeinek elszámolhatósága jelentősen megkönnyíti a pályázók dolgát és növeli a pályázatok sikerességét.

Az MODELLO Módszertani és Képzési Intézet felkészült arra, hogy segítse a vállalkozásokat a pályázatok előkészítésében és a képzések lebonyolításában. Az Intézet szakértői csapata olyan egyedi terveket dolgoz ki, amelyek pontosan illeszkednek az egyes vállalkozások igényeihez és céljaihoz.

Ne hagyja ki ezt a kivételes lehetőséget a GINOP PLUSZ 3.2.1-21 pályázaton való részvételre! Vegye fel velünk a kapcsolatot még ma, és lépjen előre a vállalkozása fejlődésében és versenyképességének növelésében! A MODELLO Módszertani és Képzési Intézet minden segítséget megad Önnek a sikeres pályázathoz és a hatékony képzések megvalósításához.

JELENTKEZÉS A GINOP PLUSZ 3.2.1-21 pályázaton való részvételre!

#Ginop321 #Ginop #Bértámogatás #Képzésitámogatás #Képzés #Modello #Felnőttképzés #Tanfolyam #Softskill #IKT #Szakmaiképzés #Nyelviképzés #Informatikaiképzés #Excelképzés #Ginop+ #Ginop+321 #Támogatásikérelem #150millió #15milliárd #Önállókérelem #Együtteskérelem #Támogathatóképzések #Támogatás #Pályázat #Pályázatiforrás #Válságtámogatás #Előleg #Előlegigénylés #Fontosinformáció #IIIütem #3ütem #Ginop+321IIIütem #Mikrovállalat #Kisvállalat #Középvállalat #Nagyvállalat

GINOP Plusz 3.2.1-21 pályázati felhívás munkáltató kötelezettségei

GINOP Plusz 3.2.1-21 III. Ütem.

A támogatott munkáltatókra vonatkozó tájékoztatási kötelezettség és az adatgyűjtési folyamatok fontos elemeket jelentenek az Európai Uniós támogatások adminisztrációjában. A munkáltatóknak az első képzési alkalom előtt részletes tájékoztatást kell nyújtaniuk a résztvevő munkavállalóknak a támogatás jellegéről és feltételeiről. Emellett kötelesek a projekt részleteit folyamatosan naprakészen tartani a már működő honlapjukon, vagy ha ilyen nem áll rendelkezésre, akkor más kommunikációs csatornákon keresztül is. A honlapon vagy közösségi média felületeken közzétett információknak tartalmazniuk kell a projekt nevét, célját, a támogatás összegét és részletes bemutatását. Emellett az adatgyűjtés során a munkáltatónak a kilépési és a 180. nap utáni adatokat kell szolgáltatnia a támogatást nyújtó szervezet részére a projekt hatékonyságának nyomon követése érdekében. Az adatszolgáltatásnak időben és pontosan kell történnie, mivel a hiányos vagy pontatlan adatok visszakövetelést eredményezhetnek. A munkáltatóknak ezért fontos, hogy a tájékoztatási kötelezettségüket és az adatgyűjtési folyamatokat szakszerűen és hatékonyan teljesítsék a támogatott projekt sikeres lebonyolítása érdekében.

GINOP+ 3.2.1 Pályázati előregisztráció

Támogatott munkáltatók tájékoztatási kötelezettsége

A támogatásban részesült munkáltató felelőssége, hogy legkésőbb az első képzési alkalommal minden, az adott projektben részt vevő munkavállaló tájékoztatást kapjon a támogatást biztosító program jellegéről, a Hirdetmény preambulumában megjelöltek szerint. Tájékoztatni szükséges továbbá a programban résztvevő munkavállalókat a programban való részvétel feltételeiről, a szükséges egyéni adatok köréről, kezeléséről és az alkalmazott adatvédelmi intézkedésekről.

A támogatásban részesült munkáltató a már működő honlapján köteles a projektjéről információt feltölteni, és az adatokat folyamatosan naprakészen tartani az utolsó képzés befejezését követő 3 évig. Elvárt, hogy a honlapjának főoldalán jól látható helyen legyen elérhető az európai uniós támogatásból megvalósuló képzéseket bemutató oldal, vagy menüpont, ami egy aloldalra mutat. Amennyiben a kedvezményezett nem rendelkezik önálló honlappal, a fent előírt információkat a közösségi média felületein is megjelenítheti.

A támogatásban részesült munkáltatónak az alábbi tartalmi elemeket szükséges megjelenítenie, valamint folyamatosan naprakészen tartania a honlapján a projekthez kapcsolódóan:

  • a kedvezményezett neve;
  • a képzések elnevezése és célja;
  • a szerződött támogatás összege;
  • a projekt részletes bemutatása;
  • a képzések tervezett befejezési dátuma (ha megvalósult, akkor a tényleges befejezés).

    Alapesetben az alábbi kötelező arculati elemek feltüntetése szükséges a honlapon színes verzióban:

  • kedvezményezetti infó blokk, mely letölthető a https://www.palyazat.gov.hu/szchnyi-terv-plusz-log oldalról

  • Széchenyi Terv Plusz logó;
  • Széchenyi Terv Plusz felirat;
  • „Építsük együtt Magyarországot!” szlogen;
  • EU logó (a zászló és „Az EURÓPAI UNIÓ társfinanszírozásával” felirat együttese),
  • Magyarország Kormánya logó.

A támogatott munkáltató tájékoztatással kapcsolatos kötelezettségének teljesülését a kormányhivatal ellenőrzi.

GINOP+ 3.2.1 Pályázati előregisztráció

A támogatás kimeneteinek és eredményeinek nyomon követéséhez kapcsolódó adatgyűjtés

A támogatás megítéléséhez és adminisztrálásához szükséges adatok körén túl a támogatást igénylő munkaadó adatokat szolgáltat a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat részére a támogatás kimeneteinek és eredményeinek nyomon követéséhez, valamint a támogatás eredményességének értékeléséhez. A támogatás nyomon követéséhez kapcsolódó adatgyűjtéshez elengedhetetlen a kilépéskori és a kilépést követő 180. napi adatgyűjtés. Az adatszolgáltatás elmulasztása, valamint a hiányos, illetve szándékosan a valóságnak nem megfelelő adatok közlése a kötelezően biztosítandó adatok esetében az egyénre számított támogatás visszakövetelését eredményezheti.

Az adatszolgáltatást az alábbiak figyelembevételével kell teljesíteni:

  • Az egyén programba való belépésének dátuma az egyén képzésének kezdési időpontja. Amennyiben egy munkavállaló több képzésben vesz részt egy adott meghirdetési szakaszban egy kérelemhez kapcsolódóan, akkor a legkorábban induló képzés megkezdésének időpontja lesz a belépés dátuma.
  • Az egyén esetében a kilépés dátuma a képzés utolsó napja (amennyiben egy adott meghirdetési szakaszban egy kérelemhez kapcsolódóan egy munkavállaló több képzésben vesz részt, akkor az adott munkavállaló utolsó képzésének utolsó napja). Utolsó napnak az adott képzés utolsó napját kell tekinteni, abban az esetben is, ha munkavállaló az utolsó napon nem vett részt (pl. szabadság, betegség miatt), feltéve, ha a hiányzás mértéke nem haladta meg a Hirdetmény 15.2 pont f) pontjában meghatározott mértéket. Amennyiben az ezt meghaladó hiányzás miatti lemorzsolódásra kerül sor, akkor a ténylegesen képzésben töltött utolsó nap a kilépés napja. A kilépés napjára vonatkozik a kilépéskori kérdőív és a kilépés dátumához képest számítódik a 180. nap is.

A kilépéskori adatszolgáltatásnak két része van. Egyrészt a munkáltató benyújtja a képzés eredményeként megszerzett tanúsítvány és/vagy bizonyítvány hitelesített másolatát. Másrészt a résztvevő munkavállaló által kitöltött nyilatkozat alapján az egyén személyes adatait a munkáltató szolgáltatja a 6. mellékletben található „A programból való kilépéskor az egyén által kitöltendő nyilatkozat tartalma” dokumentum alapján a https://www.munka.hu/ oldalon található űrlapon keresztül. A munkáltató által megadott személyes adatokra vonatkozóan szükséges, hogy a munkavállaló nyilatkozzon ezen adatokról a munkáltató felé, valamint arról, hogy tudomásul veszi, hogy a munkáltatója a képzéséhez támogatást igényel (ezáltal uniós program résztvevőjévé válik), és a GDPR-ban foglaltakkal összhangban felhatalmazza a munkáltatót arra, hogy a támogatás igénybevétele érdekében rá vonatkozó adatokat szolgáltasson a támogatásnyújtó részére. E nyilatkozatok meglétét, valamint az ezek alapján közölt adatszolgáltatást a támogatást nyújtó képviselői helyszíni ellenőrzés során ellenőrizhetik.

Emellett az eredményességi feltételek vizsgálatához, valamint a projekt eredményeinek nyomon követéséhez az egyén képzésből való kilépését követő 180. napra vonatkozóan is

kötelező adatot szolgáltatnia a munkáltatónak az https://nfsz.munka.hu/ honlapon megtalálható űrlapon keresztül a támogatásnyújtó felé az alábbi adatok vonatkozásában:

  • a továbbadott támogatásban részesített vállalkozás neve, adószáma, a támogatásra irányuló hatósági szerződés gépi azonosító száma;
  • foglalkoztatás kezdete a továbbadott támogatás kedvezményezettjénél
  • munkavállaló neve, TAJ száma a képzés befejezését követő 180. napon munkaviszonyban áll-e a munkáltatónál (igen/nem)
  • aktív állományban van-e? (igen/nem)
  • munkabére (bruttó, havi átlagos munkabér a képzés befejezését követő 6 hónapban, több képzés esetén az utolsó képzés utolsó napjától))
  • jelenleg határozott idejű szerződéssel vagy határozatlan idejű szerződéssel foglalkoztatott-e a munkavállaló?
  • jelenleg teljes munkaidőben vagy részmunkaidőben foglalkoztatott-e a munkavállaló?
  • munkaköre változott-e a képzés befejezése óta (igen/nem)
    • Ha igen: magasabb végzettséget, képesítést, kompetenciát igénylő munkakörbe került-e (igen/nem).

A kilépéskori és a 180. napi adatszolgáltatást a munkáltató teljesítheti az összes munkavállalóra összevontan (az összes résztvevő munkavállalójára vonatkozóan). Ez esetben az adatszolgáltatást legkésőbb az alábbiak szerint kell teljesíteni: a támogatott képzések közül az utolsó képzés befejezését követő 15. napon a kilépéskori adatok esetében, illetve a 185. napon a 180. napi adatok esetében.

GINOP Plusz 3.2.1-21 Hirdetmény

Felnőttképzési Intézmény

GINOP Plusz 3.2.1-21 előregisztráció

#Ginop321 #Ginop #Bértámogatás #Képzésitámogatás #Képzés #Modello #Felnőttképzés #Tanfolyam #Softskill #IKT #Szakmaiképzés #Nyelviképzés #Informatikaiképzés #Excelképzés #Ginop+ #Ginop+321 #Támogatásikérelem #150millió #15milliárd #Önállókérelem #Együtteskérelem #Támogathatóképzések #Támogatás #Pályázat #Pályázatiforrás #Válságtámogatás #Előleg #Előlegigénylés #Fontosinformáció #IIIütem #3ütem #Ginop+321IIIütem #Mikrovállalat #Kisvállalat #Középvállalat #Nagyvállalat

GINOP Plusz 3.2.1-21 pályázati felhívásra vonatkozó szabályok

GINOP Plusz 3.2.1-21 III. Ütem.

A támogatási kategóriákra vonatkozó szabályok meghatározzák a csekély összegű (de minimis) támogatások alkalmazását és elosztását a 2021–2027 programozási időszakban. Ezek a szabályok az Európai Unió versenyjogi értelemben vett állami támogatási szabályokra, valamint az uniós rendeletekre és kormányrendeletekre épülnek. A de minimis támogatások összege bizonyos felső határokat nem haladhat meg, és a vállalkozásoknak nyújtott támogatások összegét évente kell figyelembe venni. A támogatások felhasználásának szigorú feltételei és dokumentációs követelményei a támogatás nyújtójától és a kedvezményezetttől egyaránt kiterjednek, és a támogatásokat nyújtók kötelesek dokumentálni a támogatások odaítélését és felhasználását a megfelelő uniós szabályoknak megfelelően.

GINOP+ 3.2.1 Pályázati előregisztráció

A támogatási kategóriákra vonatkozó szabályok

A támogatási kategóriákra vonatkozó szabályok a 2021–2027 programozási időszakra rendelt források felhasználására vonatkozó uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatási szabályokról szóló 638/2023. (XII. 28.) Korm. rendelet rendelkezési alapján kerülnek megállapításra.

  1. Általános csekély összegű (de minimis) támogatás szabályai

    1. A de minimis támogatás esetében a támogatott vállalkozásokra nézve az Európai Unió működéséről szóló Szerződés 107. és 108. cikkének a csekély összegű (de minimis) támogatásokra való alkalmazásáról szóló a Bizottság 2013. december 18-i 1407/2013/EU rendelete (a továbbiakban: 1407/2013/EU rendelet), az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 37/2011. (III. 22).) rendelet és a 2021–2027 programozási időszakra rendelt források felhasználására vonatkozó uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatási szabályokról szóló 638/2023. (XII.28.) Korm. rendelet rendelkezéseit kell alkalmazni.
    2. A 638/2023. (II.28.) Korm. rendelet alapján támogatási döntés 2024. június 30-ig hozható.
    3. Az egy és ugyanazon vállalkozásnak minősülő vállalkozások részére a folyó pénzügyi évben, valamint az azt megelőző két pénzügyi év során az 1407/2013/EU bizottsági rendelet hatálya alá tartozó, Magyarországon odaítélt csekély összegű támogatás (ezen alcím vonatkozásában a továbbiakban: támogatás) bruttó támogatástartalma nem haladhatja meg a 200 000 eurónak, közúti kereskedelmi árufuvarozást ellenszolgáltatás fejében végző, egy és ugyanazon vállalkozásnak minősülő vállalkozások esetén a 100 000 eurónak megfelelő forintösszeget, figyelembe véve az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 3. cikk (8) és (9) bekezdését. [Az átváltásnál az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 37/2011. (III.22.) Korm. rendelet

      35. §-a alapján kell eljárni.]

    4. A támogatás a csekély összegű közszolgáltatási támogatással a 360/2012/EU bizottsági rendeletben meghatározott felső határig halmozható. A támogatás más csekély összegű támogatásokról szóló rendeleteknek megfelelően nyújtott csekély összegű támogatással a fent meghatározott felső határig halmozható.
    5. Fúzió és felvásárlás esetén valamennyi, a korábbi vállalkozásoknak nyújtott csekély összegű támogatást figyelembe kell venni annak meghatározása érdekében, hogy bármely, akár az új, akár a megszerzendő vállalkozásnak nyújtandó új, csekély összegű támogatás meghaladja-e a vonatkozó felső határt. A fúziót vagy felvásárlást megelőzően jogszerűen odaítélt csekély összegű támogatás ezt követően is jogszerű marad.
    6. Ha egy vállalkozás két vagy több külön vállalkozásra válik szét, a szétválást megelőzően nyújtott csekély összegű támogatást az eredetileg a támogatásban részesülő vállalkozásnak kell betudni, amely elvben azonos azzal a vállalkozással, amely a csekély összegű támogatással támogatott tevékenységeket átvállalta. Ha erre nincs lehetőség, a csekély összegű támogatást saját tőkéjük – a szétválás tényleges időpontjában érvényes – könyv szerinti értéke alapján arányosan el kell osztani az új vállalkozások között.
    7. Az 1407/2013/EU bizottsági rendelet alapján nyújtott csekély összegű támogatás az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének az általános gazdasági érdekű szolgáltatást nyújtó vállalkozások számára nyújtott csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2012. április 25-i 360/2012/EU bizottsági rendeletnek (HL L 114., 2012.4.26., 8. o.) megfelelően nyújtott csekély összegű támogatással a 360/2012/EU bizottsági rendeletben meghatározott felső határig halmozható. Az 1407/2013/EU bizottsági rendelet szerinti csekély összegű támogatás más csekély összegű támogatásokról szóló rendeleteknek megfelelően nyújtott csekély összegű támogatással az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 3. cikkének (2) bekezdésében meghatározott felső határig halmozható
    8. A csekély összegű támogatás halmozható azonos támogatható költségek vonatkozásában vagy azonos kockázatfinanszírozási célú intézkedés vonatkozásában nyújtott állami támogatással, ha a halmozás következtében az odaítélt támogatások nem lépik túl bármely csoportmentességi rendeletben vagy a Bizottság által elfogadott határozatban az egyes esetek meghatározott körülményeire vonatkozóan rögzített maximális intenzitást vagy összeget.
    9. A támogatás nem halmozható azonos elszámolható költségek vagy azonos kockázatfinanszírozási célú intézkedés vonatkozásában nyújtott állami támogatással, ha az így halmozott összeg meghaladná a csoportmentességi rendeletekben vagy az Európai Bizottság jóváhagyó határozatában meghatározott legmagasabb támogatási intenzitást vagy összeget
    10. A támogatott kijelenti, hogy – az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 1. cikke (2) bekezdésének kivételével – a támogatást nem használja az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 1. cikkének (1) bekezdésében meghatározott kivételek szerinti célokra, továbbá – az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 3. cikk (2) bekezdésének megfelelően – közúti kereskedelmi árufuvarozás ellenszolgáltatás fejében történő végzése céljából teherszállító jármű vásárlására
    11. A támogatáshoz kapcsolódó iratokat az odaítélést követő 10 évig meg kell őrizni, és a támogatást nyújtó ilyen irányú felhívása esetén a támogatott köteles azokat bemutatni.
    12. A kedvezményezettnek az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 5. cikk (1) bekezdése figyelembevételével – az ott meghatározott feltételek teljesítésének megállapítására alkalmas módon – nyilatkoznia kell a részére a támogatás odaítélésének évében és az azt megelőző két pénzügyi évben nyújtott csekély összegű támogatások támogatástartalmáról.
    13. A támogatást nyújtó a támogatottnak 1407/2013/EU bizottsági rendelet 7. cikk (4) bekezdésével összhangban igazolást állít ki a támogatás összegéről bruttó támogatási egyenértékben kifejezve, és annak csekély összegű jellegéről, közvetlenül utalva az 1407/2013/EU bizottsági rendeletre.
GINOP+ 3.2.1 Pályázati előregisztráció
  1. Mezőgazdasági csekély összegű (de minimis) támogatás szabályai

    1. A támogatásra vonatkozó részletes szabályokat (ideértve a felhívásban használt fogalmak meghatározását) az Európai uniós működéséről szóló szerződés 107. és

      108. cikkének a mezőgazdasági ágazatban nyújtott csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2013. december 18-i 1408/2013/EU bizottsági rendelet (a továbbiakban: mezőgazdasági de minimis rendelet), a 2021–2027 programozási időszakra rendelt források felhasználására vonatkozó uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatási szabályokról szóló 638/2023. (XII. 28.) Korm. rendelet, valamint az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelet szabályozza.

    2. A mezőgazdasági termékek elsődleges termelésével foglalkozó vállalkozásoknak a 1408/2013/EU bizottsági rendelet alapján nyújtható csekély összegű támogatás. A rendelet 2. cikk (2) bekezdése szerinti egy és ugyanazon vállalkozás részére bármely három pénzügyi év időszakában odaítélt mezőgazdasági csekély összegű támogatás összege tagállamonként nem haladhatja meg a 25 000 eurónak megfelelő forintösszeget, figyelembe véve az 1408/2013/EU bizottsági rendelet 3. cikk (8) és (9) bekezdését, valamint 5. cikkét.
    3. A támogatás odaítélése során az adott pénzügyi évben, valamint az előző két pénzügyi

      év alatt odaítélt csekély összegű támogatások bruttó támogatástartalmának összegét kell figyelembe venni.

    4. Amennyiben egy mezőgazdasági termékek elsődleges termelésével foglalkozó vállalkozás az 1407/2013/EU bizottsági rendelet hatálya alá tartozó egy vagy több ágazatban is egyaránt tevékenységet végez, illetve a 1407/2013/EU bizottsági rendelet hatálya alá tartozó egyéb tevékenységeket folytat, az utóbbi ágazatok vagy tevékenységek vonatkozásában nyújtott támogatásokra a 1407/2013/EU bizottsági rendelet rendelkezései alkalmazandók feltéve, hogy a kedvezményezett megfelelő eszközökkel – úgymint a tevékenységek szétválasztása vagy a költségek megkülönböztetése révén – biztosítja, hogy a mezőgazdasági termékek elsődleges termelése ne részesüljön az említett rendelet alapján nyújtott csekély összegű támogatásban.
    5. Amennyiben egy mezőgazdasági termékek elsődleges termelésével foglalkozó vállalkozás a halászati és akvakultúra-termékek elsődleges előállítása területén is tevékenységet végez, az utóbbi tevékenységek vonatkozásában nyújtott támogatásokra a 717/2014/EU bizottsági rendelet rendelkezései alkalmazandók, feltéve, hogy a kedvezményezett megfelelő eszközökkel – úgymint a tevékenységek szétválasztása vagy a költségek megkülönböztetése révén – biztosítja, hogy a mezőgazdasági termékek elsődleges termelése ne részesüljön az említett rendelet alapján nyújtott csekély összegű támogatásban. Összefonódás és felvásárlás esetén az egyesülő vállalkozásoknak a releváns időszakon belül nyújtott valamennyi korábbi csekély összegű támogatást figyelembe kell venni annak meghatározásához, hogy bármely – az új vagy a felvásárló vállalkozásnak nyújtandó – újabb csekély összegű támogatás meghaladja-e a felső határt vagy a nemzeti korlátot. Az összefonódást vagy felvásárlást megelőzően jogszerűen odaítélt csekély összegű támogatás a műveletet követően is jogszerű marad.
    6. A támogató a támogatás odaítélését megelőzően a kedvezményezett vállalkozás szabad csekély összegű (de minimis) keretének ellenőrzése céljából Magyar Államkincstártól erre vonatkozóan adatokat kér a vállalkozás ügyfél-azonosítója alapján.
    7. A feleknek a támogatáshoz kapcsolódó iratokat az odaítélést követő 10 évig meg kell őrizniük, és a támogató ilyen irányú felhívása esetén a támogatott köteles azokat bemutatni. A csekély összegű támogatási jogcímen nyújtott támogatásokról az Európai Bizottság kérésére 20 munkanapon belül információt kell szolgáltatni.
    8. A kormányhivatal tájékoztatja a vállalkozást a támogatás bruttó támogatási egyenértékben kifejezett összegéről és arról, hogy az csekély összegűnek minősül, kifejezetten hivatkozva a rendeletre, valamint megadva e rendelet címét és az Európai Unió Hivatalos Lapjában való kihirdetésének adatait.
    9. A mezőgazdasági termékek elsődleges termelésével foglalkozó ágazatban, valamint az 1407/2013/EU bizottsági rendelet hatálya alá tartozó egy vagy több ágazatban egyaránt tevékenységet folytató vállalkozások esetében a mezőgazdasági termelő ágazatra tekintettel az 1408/2013/EU bizottsági rendelet alapján nyújtott támogatások az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 3. cikkének (2) bekezdésében rögzített alkalmazandó felső határig halmozhatók az utóbbi tevékenység(ek)re tekintettel nyújtott csekély összegű támogatásokkal, feltéve, ha biztosítva van, az elsődleges mezőgazdasági termelőtevékenység ne részesüljön az 1407/2013/EU bizottsági rendelet alapján nyújtott csekély összegű támogatásban.
    10. A mezőgazdasági termékek elsődleges termelésével foglalkozó ágazatban, valamint a halászati és akvakultúra-termékek elsődleges előállítása területén egyaránt

      tevékenységet folytató vállalkozások esetében a mezőgazdasági termelő ágazatra tekintettel a 1408/2013/EU bizottsági rendelet alapján nyújtott támogatások a 717/2014/EU bizottsági rendeletben rögzített felső határig halmozhatók az utóbbi tevékenységekre tekintettel 717/2014/EU bizottsági rendelettel összhangban nyújtott csekély összegű támogatásokkal, feltéve, ha biztosítva van az elsődleges mezőgazdasági termelőtevékenység ne részesüljön az 717/2014/EU bizottsági rendelet alapján nyújtott csekély összegű támogatásban.

    11. A mezőgazdasági csekély összegű támogatás halmozható azonos elszámolható költségek vonatkozásában vagy azonos kockázatfinanszírozási célú intézkedés vonatkozásában nyújtott állami támogatással, ha a halmozás következtében az odaítélt támogatások nem lépik túl bármely csoportmentességi rendeletben vagy az Európai Bizottság által elfogadott határozatban meghatározott maximális intenzitást vagy összeget.
    12. A több részletben fizetendő támogatást az odaítélése időpontjában érvényes értékére kell diszkontálni. A diszkontálás céljára és a bruttó támogatástartalom kiszámításához az odaítélés idején érvényes referenciarátát kell alkalmazni.
GINOP+ 3.2.1 Pályázati előregisztráció
  1. Képzési támogatás szabályai

    1. A képzési támogatásra vonatkozó részletes szabályokat a Szerződés 107. és 108. cikke alkalmazásában bizonyos támogatási kategóriáknak a belső piaccal összeegyeztethetővé nyilvánításáról szóló, 2014. június 17-i 651/2014/EU bizottsági rendelet (HL L 187., 2014.6.26. 1. o.) I-II. fejezete és III. fejezetének 31. cikke, a 2021–2027 programozási időszakra rendelt források felhasználására vonatkozó uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatási szabályokról szóló 638/2023. (XII. 28.) Korm. rendelet, valamint az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelet szabályozza.
    2. A képzési támogatás vonatkozásában a 2021–2027 programozási időszakra rendelt források felhasználására vonatkozó uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatási szabályokról szóló 638/2023. (XII. 28.) Korm. rendelet 52. §-ában foglaltak az irányadók.
    3. Ha a támogatás összege meghaladja a 638/2023. (XII. 28.) Korm. rendelet 20. § (1) bekezdés 14. pontjában meghatározott mértéket, a támogatást előzetes jóváhagyás céljából be kell jelenteni az Európai Bizottság részére és a támogatás a Bizottság jóváhagyó határozatának birtokában nyújtható.
    4. Képzési támogatás az alábbi elszámolható költségekhez nyújtható:
      • az oktatók személyi jellegű ráfordítása, azokra az órákra vonatkozóan, amikor az oktatók részt vesznek a képzésen,
      • az oktatók és a képzésben részt vevők közvetlenül a képzési projekttel összefüggésben felmerülő költségei, különösen közvetlenül a projekthez kapcsolódó útiköltség és szállásköltség, anyagok és fogyóeszközök költsége, valamint az eszközök és berendezések értékcsökkenése kizárólag a képzési projekt keretében történő használatuk mértékéig,
      • a képzési projekthez kapcsolódó tanácsadás költsége,
      • a képzésben részt vevők személyi jellegű ráfordításai és az általános közvetett költségek, különösen az adminisztrációs költségek, bérleti díj, rezsi költségek,

    azokra az órákra vonatkozóan, amikor a képzésben részt vevők részt vesznek a képzésen.

  1. A válságtámogatásra vonatkozó szabályok

    1. A támogatásra vonatkozó részletes szabályokat az állami támogatásokra vonatkozó, az Ukrajna elleni orosz agresszióval összefüggésben a gazdaság támogatását célzó ideiglenes válság- és átállási keret c. 2023/C 101/03 számú bizottsági közlemény (a továbbiakban: 2023/C 101/03. számú közlemény), az Európai Bizottság SA.110218 számú ügyben hozott határozata, a 2021–2027 programozási időszakra rendelt források felhasználására vonatkozó uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatási szabályokról szóló 638/2023. (XII. 28.) Korm. rendelet, valamint az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelet szabályozza.
    2. A válságtámogatásra a 638/2023. (XII.28.) Korm. rendelet 58. alcímében (130.§-135.§) foglalt rendelkezések az irányadóak.
    3. A válságtámogatásról támogatási döntés 2024. június 30-ig hozható.
    4. A válságtámogatás támogatástartalma a 2023/C 101/03. számú bizottsági közlemény

      2.1. szakasza alapján nyújtott egyéb támogatásokkal együtt vállalkozásonként – a vállalkozás kapcsolt vállalkozásait is figyelembe véve – nem haladhatja meg a 2 250 000 eurónak megfelelő forintösszeget.

    5. A válságtámogatás kizárólag olyan vállalkozásoknak nyújtható, amelyek működését a háború gazdasági hatásai hátrányosan érintik. Az érintettséget a Kedvezményezett a támogatás odaítélését megelőzően tényszerűen köteles bemutatni. A Kedvezményezett nyilatkozik a háború gazdasági hatásai általi érintettségéről.
    6. A mezőgazdasági termékek elsődleges termelésével (is) foglalkozó vállalkozások esetén az e tevékenységhez nyújtott válságtámogatás támogatástartalma az európai bizottsági közlemény 2.1. szakasza alapján nyújtott egyéb támogatásokkal együtt vállalkozásonként – a vállalkozás kapcsolt vállalkozásait is figyelembe véve – nem haladhatja meg a 280 000 eurónak megfelelő forintösszeget. A mezőgazdasági termékek elsődleges termelésével foglalkozó vállalkozásoknak e tevékenységhez nyújtott válságtámogatás összege nem határozható meg a piacon forgalmazott termékek ára vagy mennyisége alapján. A mezőgazdasági termékek feldolgozásával vagy forgalmazásával foglalkozó vállalkozások számára nyújtott támogatás mértéke ettől eltérően meghatározható az elsődleges termelőktől beszerzett vagy az elsődleges termelők által forgalomba hozott termékek ára vagy mennyisége alapján, ha a kérdéses termékeket az elsődleges termelő nem élelmiszeripari célokra vagy egyáltalán nem hozta volna forgalomba
    7. A halászati és akvakultúra-ágazathoz tartozó vállalkozások esetén az e tevékenységhez nyújtott válságtámogatás támogatástartalma az európai bizottsági közlemény 2.1. szakasza alapján nyújtott egyéb támogatásokkal együtt vállalkozásonként – a vállalkozás kapcsolt vállalkozásait is figyelembe véve – nem haladhatja meg a 335 000 eurónak megfelelő forintösszeget.
    8. Ha egy vállalkozás több ágazatban is folytat tevékenységet, és ezekre az előző három

      bekezdés szerint eltérő maximális összegek vonatkoznak, a vállalkozás a válságtámogatásokról olyan elkülönített nyilvántartást köteles vezetni, amely biztosítja az érintett tevékenységekre vonatkozó felső határok betartását, és azt, hogy a teljes maximális összeg vállalkozásonként – a vállalkozás kapcsolt vállalkozásait is figyelembe véve – ne haladja meg az 2 250 000 eurónak megfelelő forintösszeget. Az elsődleges mezőgazdasági termelésre és a halászati és akvakultúra-ágazathoz tartozó tevékenységekre eső teljes maximális támogatástartalom vállalkozásonként – a vállalkozás kapcsolt vállalkozásait is figyelembe véve – nem haladhatja meg a 335 000 eurónak megfelelő forintösszeget.

    9. Azonos, vagy részben azonos azonosítható elszámolható költségek esetén válságtámogatás halmozható más állami támogatással, feltéve, hogy az ily módon halmozott támogatás nem vezet az Atr. 2. § 2a. pontja szerinti csoportmentességi rendeletekben, vagy az Európai Bizottság jóváhagyó határozatában meghatározott legmagasabb támogatási intenzitás vagy támogatási összeg túllépéséhez.
    10. A válságtámogatás csekély összegű támogatással akkor halmozható ugyanahhoz az elszámolható költségekhez, ha a támogatáshalmozás nem eredményezi az európai bizottsági közlemény 2.1. szakaszában számszerűsített támogatás összegének túllépését.

    11. Különböző azonosítható elszámolható költségek esetén a válságtámogatás halmozható más, helyi, regionális, államháztartási vagy uniós forrásból származó állami támogatással és csekély összegű támogatással.
    12. A válságtámogatás akkor halmozható az EUMSz 107. cikk (2) bekezdés b) pontja szerinti támogatással, ha az nem vezet a kedvezményezett által elszenvedett kár túlkompenzációjához.
    13. Azonos vagy részben azonos elszámolható költségek esetén a támogatás nem halmozható az A gazdaságnak a jelenlegi Covid19-járvánnyal összefüggésben való támogatását célzó, állami támogatási intézkedésekre vonatkozó ideiglenes keret módosítása című, 2022. november 7-i, 2022/C 423/04 számú európai bizottsági közleménnyel módosított, az A gazdaságnak a jelenlegi Covid19-járvánnyal összefüggésben való támogatását célzó, állami támogatási intézkedésekre vonatkozó ideiglenes keret hatodik módosítása, és az Európai Unió működéséről szóló szerződés

      107. és 108. cikkének a rövid lejáratú exporthitel-biztosításokra történő alkalmazásáról szóló, a tagállamokhoz címzett bizottsági közlemény mellékletének módosítása című, 2021. november 24-i, 2021/C 473/01 számú európai bizottsági közlemény 3.13. szakasza szerinti támogatással.

    14. A válságtámogatással kapcsolatos minden iratot az odaítélést követő tíz évig meg kell őrizni.
  2. Támogatáshalmozódás

    1. Azonos, vagy részben azonos azonosítható elszámolható költségek esetén állami támogatás abban az esetben halmozható más, helyi, regionális, államháztartási vagy uniós forrásból származó állami támogatással, ha az nem vezet a csoportmentességi rendeletekben, vagy az Európai Bizottság jóváhagyó határozatában meghatározott legmagasabb támogatási intenzitás túllépéséhez.
    2. Állami támogatás különböző azonosítható elszámolható költségek esetén halmozható más, helyi, regionális, államháztartási vagy uniós forrásból származó állami támogatással.
    3. Az egy projekthez igénybe vett összes támogatás – függetlenül attól, hogy annak finanszírozása uniós, országos, regionális vagy helyi forrásból történik – támogatási intenzitása vagy összege nem haladhatja meg az irányadó uniós állami támogatási szabályokban meghatározott támogatási intenzitást vagy támogatási összeget.
    4. Amennyiben a 651/2014/EU bizottsági rendelet 8. cikk (4) bekezdésében meghatározott támogatás, a csekély összegű támogatás, a mezőgazdasági csekély összegű támogatás, valamint a csekély összegű közszolgáltatási támogatás nem rendelkezik azonosítható elszámolható költségekkel, bármely egyéb, azonosítható elszámolható költségekkel rendelkező állami támogatással halmozható. Az azonosítható elszámolható költségekkel nem rendelkező támogatás a csoportmentességi rendeletekben és az Európai Bizottság jóváhagyó határozatában meghatározott legmagasabb teljes támogatási intenzitásig, támogatási összegig vagy finanszírozási összegig bármilyen más, azonosítható elszámolható költségekkel nem rendelkező állami támogatással halmozható.

GINOP Plusz 3.2.1-21 Hirdetmény

Felnőttképzési Intézmény

GINOP Plusz 3.2.1-21 előregisztráció

#Ginop321 #Ginop #Bértámogatás #Képzésitámogatás #Képzés #Modello #Felnőttképzés #Tanfolyam #Softskill #IKT #Szakmaiképzés #Nyelviképzés #Informatikaiképzés #Excelképzés #Ginop+ #Ginop+321 #Támogatásikérelem #150millió #15milliárd #Önállókérelem #Együtteskérelem #Támogathatóképzések #Támogatás #Pályázat #Pályázatiforrás #Válságtámogatás #Előleg #Előlegigénylés #Fontosinformáció #IIIütem #3ütem #Ginop+321IIIütem #Mikrovállalat #Kisvállalat #Középvállalat #Nagyvállalat

GINOP Plusz 3.2.1-21 pályázati felhívás támogatás folyósítása

GINOP Plusz 3.2.1-21 III. Ütem.

A támogatás folyósítása során az előlegigénylésnek szigorú szabályai vannak érvényben. Az előleg összege nem haladhatja meg a teljes megítélt támogatás 50%-át, és kizárólag a képzési költségek és szakmai megvalósítói költségek fedezésére igényelhető a vállalkozás kérelmére. A képzési támogatás kiszámításánál a foglalkoztatottak létszáma és a tanfolyami költségek alapján határozzák meg az előleg összegét, amely nem haladhatja meg a képzésre igényelt összeget. A végleges támogatási összeg elszámolása a projekt befejezésekor történik, és a fel nem használt összeget visszakövetelheti az illetékes hatóság. A támogatási előleget nem lehet befektetési célokra felhasználni, és az elszámoláskor a kedvezményezettnek nyilatkoznia kell az esetleges kamatokról. A támogatás folyósítása a hatósági szerződés aláírását követő 15 napon belül történik. A továbbfoglalkoztatási kötelezettség része a projekt megfelelő teljesítése, és az előre meghatározott eredményességi célok elérése. A foglalkoztatási kötelezettség teljesítése nem függ a munkaviszony jellegétől, és az eredményességi feltételekkel összhangban áll.

GINOP+ 3.2.1 Pályázati előregisztráció

A Támogatás folyósítása

    1. Előlegigénylés

      1. Az előleg mértéke nem haladhatja meg a teljes megítélt támogatás maximum 50%-át, azonban előleg csak a képzési költség és szakmai megvalósítói költség támogatási összegéig nyújtható a vállalkozás kérelmére.
      2. A képzési támogatás kiszámításának alapja a támogatást igénylő munkáltató által képezni kívánt foglalkoztatottak létszáma (fő), függetlenül attól, hogy az egyes munkavállalók mennyi képzésben vesznek részt, amelynek összege nem haladhatja meg a kérelemben szereplő összes tanfolyami költséget. Minden résztvevő után a megemelt (350 ezer forintos) egy főre jutó max. képzési költséggel állapítjuk meg a képzési támogatás mértékét függetlenül attól, hogy az adott résztvevő / a vállalat jogosult-e a megemelt képzési keretre.
      3. Abban az esetben, ha a tanfolyami költségek és a kérelemben megadott információk alapján egyértelműen megállapítható, hogy az 1 főre eső képzési költség nem éri el a hirdetményben szereplő 350.000 forintos maximum korlátot, a ténylegesen számított képzési költség alapján kerül utalásra az előleg összege úgy, hogy az nem haladhatja meg a kérelmező által a kérelemben a képzésre igényelt összeget.
      4. A végleges névsor(ok) alapján a támogatási program végén kerül elszámolásra a valós támogatási összeg, amely eredményezheti azt, hogy magasabb támogatás kerül megállapításra, és az elszámolás végén a fel nem használt összeggel az illetékes kormányhivatal visszafizetési felhívással fog élni. Az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 98. § (6) értelmében, ha a

        visszafizetési kötelezettség a támogató saját érdekkörében felmerülő okból keletkezett, a támogatás visszafizetése a megállapított fizetési határidőig kamatmentes, minden egyéb – indokolt – esetben ügyleti kamat vagy késedelmi kamat kerül felszámításra.

      5. A pályázók a pontos képzési támogatási összeget meg tudják állapítani a pályázat benyújtása előtt és a tényleges névsorok rendelkezésére állásakor, a Hirdetmény mellékletét képező „Képzési támogatási összeg számoló” Excel tábla segítségével, mely a https://www.munka.hu/ oldalról letölthető. Abban az esetben, ha egy adott személy több képzésben is részt vesz, a képzési támogatás keretében számított előleg szempontjából egy főnek minősül.

      6. Előleg kifizetésére a hatósági szerződést megkötését követő 15 napon belül kerül sor.
      7. A támogatási előleget nem lehet lekötni, befektetési célból felhasználni, az előlegen realizált kamat kizárólag banki látra szóló kamat lehet. Erről a kedvezményezett a záró elszámoláskor nyilatkozik.
    2. Kifizetéssel kapcsolatos egyéb tudnivalók

      1. A hatósági szerződés szerinti képzési program befejezését követő 90 napon belül a munkaadó az elszámolható költségekről elszámolást köteles benyújtani. A kormányhivatal az elszámolás elfogadását követő 15 napon belül a munkaadó hatósági szerződésben megjelölt bankszámlájára történő átutalással folyósítja az utólagos elszámolással nyújtott támogatás elszámolás alapján elfogadott összegét.
      2. A Hirdetmény 15.1. e) pontjával összhangban a képzési költség elszámolását követően kerül meghatározásra a költségtípusok pontos értéke, amely eredményezheti azt, hogy magasabb támogatás kerül megállapításra, és az elszámolás végén az illetékes kormányhivatal visszaköveteléssel fog élni.
      3. A munkaadó a jogalap nélkül folyósított támogatás összegét a kormányhivatal visszafizetésre kötelező közigazgatási döntése alapján, az abban megjelölt határidőben, és az ott meghatározott feltételek szerint –– a felróhatóság vizsgálata, és hátrányos jogkövetkezmények (ügyleti kamat felszámítása) nélkül –– köteles visszafizetni.
      4. A bértámogatás utólagosan, havi elszámolásban kerül kifizetésre bérjegyzék és képzési jelenléti ív alapján. A beküldendő dokumentumok listáját a Hirdetmény 22. pontja tartalmazza. A bértámogatás igénylése opcionális.
GINOP+ 3.2.1 Pályázati előregisztráció

A projekt megvalósítása után milyen kötelezettségek állnak fenn?

A vállalkozások részére megítélt támogatás feltételesen vissza nem térítendő támogatás, azaz visszatérítendő támogatásnak minősül azzal, hogy a támogatott projekt megfelelő teljesítése (projekt megvalósítási időszak), valamint az előre meghatározott – a képzések befejezését követő naptól számított 180. napon mért – eredményességi célok elérése esetén részben vagy egészben átalakítható vissza nem térítendő támogatássá.

A feltételesen vissza nem térítendő támogatás az eredményességmérési feltételként meghatározott továbbfoglalkoztatásra vonatkozó alábbi vállalások nem teljesítése esetén a nem teljesítés mértékének arányában visszakövetelésre kerül.

    1. Eredményességmérési feltételek

      Az eredményesség méréséhez a Hirdetmény 18. pontjában foglaltak szerint kell adatot szolgáltatni.

      A támogatást igénylő vállalja, hogy az adott munkavállaló utolsó képzési alkalmát követő naptól számított legalább 180. napon keresztül a képzésben résztvevő munkavállalót foglalkoztatja.

      Eredményességmérési szempont

      A vissza nem térítendő támogatássá való alakulás az eredményességi mérési szempont alapján

      A vissza nem térítendő támogatássá alakuló támogatás mértéke a teljes támogatási összeg

      arányában (%)

      Képzésben résztvevők továbbfoglalkoztatása

      90 %=<x

      100 %

      80 %<=x<90 %

      75 %

      70 %=<x <80%

      50 %

      <70%

      0 %

      Hirdetmény 4.1. b) pontja szerinti esetben (magas energiaintenzitású ágazatban működő, 1 lezárt üzleti évvel nem rendelkező vállalatok

      esetén)

      A vállalat fő TEÁOR-ja nem a jelen Hirdetmény 1.sz. táblázatában szereplő magas energiaintenzitású ágazatokhoz tartozik

      0 % a képzésben résztvevő továbbfoglalkoztatási arányától függetlenül.

      Azon vállalatok esetén, amelyek fő tevékenysége (fő TEÁOR) a Hirdetmény 4.1. b) pontjában rögzítettekkel összhangban a magas energiaintenzitású ágazatba tartozik, és a kérelem benyújtásának időpontjában nem rendelkezett egy lezárt, beszámolóval alátámasztott, teljes üzleti évvel, további eredményességmérési feltétel, hogy az adott vállalat fő tevékenysége (fő TEÁOR) továbbra is a 4.1. pontban található 1.sz táblázatban felsorolt, magas energiaintenzitású termelésben érintett ágazatba tartozik. Ennek hiányában a támogatás teljes összege visszakövetelésre kerül ügyleti kamattal növelten, függetlenül a továbbfoglalkoztatás teljesítésének mértékétől.

      Számítás alapja:

      Vizsgált időszak

      Bázis hónap: A névsor benyújtásának időpontja.

      Eredményességmérés időszaka, amely a továbbfoglalkoztatási kötelezettség időtartama is: Az adott képzésben résztvevő munkavállaló utolsó képzési alkalmát követő naptól számított

      180. nap. Amennyiben egy adott meghirdetési szakaszban egy kérelemhez kapcsolódóan egy munkavállaló több képzésben vesz részt, akkor az adott munkavállaló utolsó képzésének utolsó napját követő naptól számított 180. nap. Minden képzésben részt vevő munkavállalóra vonatkozóan az előzőekben foglaltak szerint kell vizsgálni azt, hogy az adott munkavállaló foglalkoztatásban áll-e az eredményességi időszak végén.

      Vizsgált mutatók:

      A képzésben résztvevők közül foglalkoztatásban állók száma az eredményességmérési időszak végén (TFSZ)

      Megjegyzés: beleszámítandók azon képzésben résztvevők is, akik vis maior helyzet miatt

      (olyan mértékű elháríthatatlan, váratlan esemény következik be, melynek eredményeképpen

      munkavállalói felmondás vagy munkáltató működésével összefüggő felmondás következik be (9. számú melléklet) nem állnak foglalkoztatásban az eredményességmérési időszak végén.

      A képzésben résztvevők száma: azon foglalkoztatottak száma, akik részt vettek a képzés(ek)ben. (KRSZ)

      Továbbfoglalkoztatás aránya (TFA):

      • Számítás: TFA = (TFSZ / KRSZ) x 100, de legfeljebb 100%.
      • Mértékegység: %

      Példa: Egy adott cég esetében egy adott képzésben 20 fő munkavállaló vett részt. Az adott képzés befejezésének napjától számított 180. napon ezen foglalkoztatottak közül már 1 fő nem dolgozik a vállalatnál. A foglalkoztatása közös megegyezéssel szűnt meg [azaz nem vis maior ok miatt].

      TFA = (19/20) x 100 = 95%

      Az eredményességmérési szempontok teljesülésének vizsgálatához GINOP PLUSZ-3.2.1-51 Eredményességi elvárások rögzítése a képzésben résztvevők hatásvizsgálatához űrlap foglalkoztatási és képzési összesítő használata szükséges, amely a https://www.munka.hu/ oldalon elérhető.

      Amennyiben a munkáltató a továbbfoglalkoztatási időszak alatt jogutódlás nélkül megszűnik, úgy a teljes támogatási összeg visszafizetendő.

    2. Továbbfoglalkoztatási kötelezettség

      Az eredményességi feltételek mellett a munkaadónak vállalnia szükséges, hogy a 100/2021. (II.27.) Korm.rendelet 41.§ (2) bekezdésében előírt foglalkoztatási kötelezettség alatt közös megegyezéssel nem szünteti meg a támogatott munkavállaló munkaviszonyát, valamint, hogy a foglalkoztatási kötelezettség alatt a munkaadó működésével összefüggő okból történő felmondással nem szünteti meg a támogatott munkavállaló, munkaviszonyát. Illetve a támogatott munkavállaló munkaviszonyát a munkaadó a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (továbbiakban: Mt.) 79. § (1) bekezdés b) pontja alapján sem szünteti meg.

      Amennyiben a foglalkoztatásra irányuló jogviszony a képzés ideje alatt vagy azt követően, a képzés időtartamának legalább felével megegyező időn belül a munkaadó működésével összefüggő okból felmondással vagy közös megegyezéssel megszűnik, a támogatást meg kell szüntetni és vissza kell követelni az adott munkavállalóra vonatkozóan.

      A továbbfoglalkoztatási kötelezettség teljesítése nem függ a foglalkoztatás jellegétől (teljes-, illetve részfoglalkoztatás is lehetséges).

GINOP Plusz 3.2.1-21 Hirdetmény

Felnőttképzési Intézmény

GINOP Plusz 3.2.1-21 előregisztráció

#Ginop321 #Ginop #Bértámogatás #Képzésitámogatás #Képzés #Modello #Felnőttképzés #Tanfolyam #Softskill #IKT #Szakmaiképzés #Nyelviképzés #Informatikaiképzés #Excelképzés #Ginop+ #Ginop+321 #Támogatásikérelem #150millió #15milliárd #Önállókérelem #Együtteskérelem #Támogathatóképzések #Támogatás #Pályázat #Pályázatiforrás #Válságtámogatás #Előleg #Előlegigénylés #Fontosinformáció #IIIütem #3ütem #Ginop+321IIIütem #Mikrovállalat #Kisvállalat #Középvállalat #Nagyvállalat

GINOP Plusz 3.2.1-21 pályázati felhívás támogatási intenzitás

GINOP Plusz 3.2.1-21 III. Ütem.

A támogatási intenzitás a képzési és bértámogatási elemeknél vállalati mérettől és vállalkozás főtevékenységétől függ. A mikro- és kisvállalkozásoknak képzési támogatás esetén 70%-os intenzitás jár, míg a közép- és nagyvállalkozásoknak 60% illetve 50%. A vállalatok számára elérhető támogatási intenzitások szakmai megvalósítás és kieső bérköltség esetén a de minimis/mezőgazdasági de minimis támogatási rendszer alapján változnak. Az energiaintenzív ágazatokban tevékenykedő vállalkozások esetében a válságtámogatás keretében a képzési támogatás 100%-os lehet. A projekt által igényelt támogatás összegétől függően a vállalatoknak kötelező vállalniuk környezeti fenntarthatósági és esélyegyenlőségi tevékenységeket. A támogatás iránti kérelemben a vállalatoknak nyilatkozniuk kell arról, hogy betartják az Alapjogi Chartában és a horizontális útmutatóban foglalt elveket és alapelveket, valamint vállalják azok betartását a projekt megvalósítása során.

GINOP+ 3.2.1 Pályázati előregisztráció

Támogatási intenzitás

Képzési és bértámogatási elem kapcsán a támogatás intenzitása a pályázó vállalat méretétől, valamint a válságtámogatás jogcím esetében a vállalkozás főtevékenységétől függ az alábbi táblázat alapján.

Az elszámolhatósággal kapcsolatos követelményeket a Hirdetmény 12. pontja tartalmazza.

A képzési támogatásra és bértámogatásra egyaránt érvényes támogatási intenzitások az alábbiak szerint alakulnak:

Vállalatméret

Támogatás formája

Támogatási

intenzitás

Mikro-és kisvállalkozás

képzés esetében képzési támogatás

70%

kieső bérköltség esetében de

minimis/mezőgazdasági de minimis támogatás

szakmai megvalósítás költsége esetében de minimis/mezőgazdasági de minimis támogatás

100%

Középvállalkozás

képzés esetében képzési támogatás

60%

kieső bérköltség esetében de minimis/mezőgazdasági de minimis támogatás

Nagyvállalat

képzés esetében képzési támogatás

50%

kieső bérköltség esetében de minimis/mezőgazdasági de minimis támogatás

Magas energiaintenzitású termelésben érintett ágazatokban4

főtevékenységet

végző vállalkozások esetében

képzés esetén (válságtámogatás),)

100%

átmenetileg – a 2024.06.30-ig

hozott támogatási döntések esetében

kieső bérköltség esetén (válságtámogatás) a vállalkozás méretétől függetlenül,

szakmai megvalósítás költsége esetében de minimis/mezőgazdasági de minimis támogatás amennyiben a vállalkozás mérete mikro-, vagy

kisvállalkozás.

  1. Horizontális szempontok érvényesítésével kapcsolatos elvárások

    A továbbadott támogatást igénylő vállalkozások esetében a 8. sz. melléklet 1. Horizontális elvárások pontban foglalt horizontális elvek betartása kötelező. A GINOP Plusz útmutató horizontális követelményekhez c. dokumentumban foglaltak szerint kell eljárniuk a továbbadott támogatást igénylőknek.

    Projekt által igényelt támogatás összege

    Támogatott horizontális tevékenységek

    25 millió Ft alatt

    A 8. sz. melléklet 1. fejezetében foglalt horizontális elvek betartása

    kötelező

    >= 25 millió Ft

    < 50 millió Ft

    A 8. sz. melléklet 1. fejezetében foglalt horizontális elvek betartása

    kötelező.

    Önkéntesen vállalható 1 db környezeti fenntarthatósággal összefüggő

    tevékenység vagy 1 db esélyegyenlőségi tevékenység a 2. pontban

    felsorolt tevékenységek közül.

    >=50 millió Ft

    < 100 millió Ft

    A 8. sz. melléklet 1. fejezetében foglalt horizontális elvek betartása

    kötelező.

    Kötelező vállalni minimum 1 db környezeti fenntarthatósággal

    összefüggő tevékenységet VAGY 1 db esélyegyenlőségi tevékenységet

    a 2. pontban felsorolt tevékenységek közül.

    >=100 millió Ft

    < 500 millió Ft

    A 8. sz. melléklet 1. fejezetében foglalt horizontális elvek betartása

    kötelező.

    Kötelező vállalni minimum 1 db környezeti fenntarthatósággal

    összefüggő tevékenységet ÉS 1 db esélyegyenlőségi tevékenységet a

    2. pontban felsorolt tevékenységek közül.

    Az vonatkozó részleteket a Hirdetmény 8. számú melléklete tartalmazza.

    A támogatás iránti kérelemben a foglalkoztatóknak nyilatkozniuk kell, hogy az Alapjogi Chartában és a horizontális útmutatóban foglaltakat megismerték és tevékenységük nem sérti az abban foglalt jogelveket és alapelveket, és vállalják azok betartását a projektjük megvalósítási időszaka alatt, valamint a munkavállalóikat tájékoztatják arról, hogy amennyiben képzések megvalósításával összefüggésben diszkriminációt tapasztalnak, akkor panaszaikkal az Egyenlő Bánásmódért Felelős Főigazgatósághoz is fordulhatnak.

GINOP Plusz 3.2.1-21 Hirdetmény

Felnőttképzési Intézmény

GINOP Plusz 3.2.1-21 előregisztráció

#Ginop321 #Ginop #Bértámogatás #Képzésitámogatás #Képzés #Modello #Felnőttképzés #Tanfolyam #Softskill #IKT #Szakmaiképzés #Nyelviképzés #Informatikaiképzés #Excelképzés #Ginop+ #Ginop+321 #Támogatásikérelem #150millió #15milliárd #Önállókérelem #Együtteskérelem #Támogathatóképzések #Támogatás #Pályázat #Pályázatiforrás #Válságtámogatás #Előleg #Előlegigénylés #Fontosinformáció #IIIütem #3ütem #Ginop+321IIIütem #Mikrovállalat #Kisvállalat #Középvállalat #Nagyvállalat

GINOP Plusz 3.2.1-21 pályázati felhívás elszámolhatóság

GINOP Plusz 3.2.1-21 III. Ütem.

A támogatási kérelem benyújtásának alapfeltétele a projekt megvalósításához szükséges önerő megléte, amely legalább a projekt elszámolható összköltségének az igényelt támogatási összeggel csökkentett részét kell, hogy képezze. Az önerő saját forrásból vagy más állami alrendszerből származó támogatásból is származhat. A saját forrásnak az olyan források minősülnek, amelyek nem tartalmaznak közvetlen vagy közvetett uniós finanszírozást. A projekt elszámolható költségei közé tartoznak a képzéshez kapcsolódó költségek, mint például a képzési szolgáltatások, oktatók költségei, utazási és szállás költségek, valamint a képzés megszervezésének költségei. Fontos, hogy a költségeket a projekt keretében elszámolható módon dokumentálni kell, és az elszámolás során figyelembe kell venni a maximálisan elszámolható költségeket és óradíjakat. A képzési támogatás összetételét és az elszámolható költségek mértékét szigorú szabályok szabályozzák, amelyeknek az elszámolási folyamat során való betartása kiemelt fontosságú.

GINOP+ 3.2.1 Pályázati előregisztráció

Elszámolhatóság

  1. Mekkora önerő kell a projekthez?

    1. A támogatási kérelem benyújtásának feltétele a képzés megvalósításához szükséges önerő rendelkezésre állása, amely legalább a projekt elszámolható összköltségének az igényelt támogatási összeggel csökkentett része, erről szóló 30 napnál nem régebbi bankszámla kivonat/banki igazolás a kérem kötelező mellékletét kell, hogy képezze.
    2. Az önerő lehet saját forrás és egyéb, az államháztartás alrendszereiből származó egyéb támogatás is.
    3. Saját forrásnak a kedvezményezett által a projekthez igénybevett állami támogatást, valamint az Európai Unió intézményei, ügynökségei, közös vállalkozásai vagy más szervei által központilag kezelt, a tagállam ellenőrzése alá sem közvetlenül, sem közvetve nem tartozó uniós finanszírozást nem tartalmazó forrás minősül. (Például saját forrásként nem vehető figyelembe a Széchenyi Kártya Folyószámlahitel, miután az egy állami kamattámogatásban részesített hitel.)
  2. Elszámolható képzési költség tételek

    1. Elszámolható képzési költség tételek – Vásárolt szolgáltatásként megvalósuló külső képzés esetében

      1. Képzési szolgáltatás költsége, oktatók költsége (beleértve résztvevők tudásmérése, távoktatás esetében tutor, mentor, szakértői díj, előadói díj);
      2. Oktatók, vizsgáztatók utazási és szállás költsége az Elszámolási Útmutató figyelembevételével
      3. Képzés megszervezésének és lebonyolításának költsége
      4. Képzés céljára használt helyiségek, illetve eszközök projektarányos bérleti díja

        (beleértve a kapcsolódó rezsi költségeket), posta és adminisztrációs költségek

      5. Képzéshez kapcsolódó egyéb indokolt költségek (beleértve vizsgadíj, vizsgáztatási díj, bizonyítvány, tankönyv, jegyzet, segédanyag költsége, előzetes tudásmérés és az elégedettségmérés költsége, amortizáció költsége, munkaruha/védőruha, alkalmassági vizsgálat és egyéb a képzéssel összefüggésben előírt, a képzés elvégzéséhez szükséges speciális vizsgálat és kapcsolódó védőoltás költsége). A vizsgadíjat a képzési költség (óradíj, max. elszámolható költség/fő) részeként szükséges értelmezni és számla alapján elszámolni.
    2. Elszámolható képzési költség tételek – Belső képzés esetében

      1. Oktató költsége (Amennyiben az oktató nem a támogatást igénylő vállalkozás munkaszerződéssel igazolt munkavállalója, 3 db árajánlat alapján szükséges alátámasztani a költséget). Amennyiben munkaszerződéssel igazolt saját munkavállaló az oktató, akkor a kieső munkabére számolható el a Hirdetmény 2. sz. mellékletében foglalt feltételek mellett.
      2. Oktatási helyszín (terem- és eszközbérlet) költsége: az Elszámolási Útmutató figyelembevételével

      Az Elszámolási Útmutató című dokumentum letölthető az alábbi linken a palyazat.gov.hu honlapon a Széchenyi Plusz (2021-2027) általános útmutatói között:

      https://www.palyazat.gov.hu/ltalnos-tmutat-a-felhvsokhoz-szerzds-mintk-szf-avdh-tjkoztat-2021-2021#

      Amennyiben a továbbadott támogatást igénylő vállalat saját székhelyén, telephelyén, fióktelepén történik a képzés megvalósítása, akkor nem számolható el költség az oktatási helyszín (terem) vonatkozásában. (Ha egy vállalat rendelkezik önköltségszámítási szabályzattal (módszertannal), akkor annak megfelelően a képzéshez kapcsolódó rezsiköltségek és felhasznált (ill. amortizálódott) eszköz- és anyagköltségek elszámolhatósága biztosítandó. Terembérlet költsége nem.)

      Amennyiben a képzés nem a támogatási igénylő vállalat saját székhelyén, telephelyén, fióktelepén és/vagy nem saját eszközén történik, akkor 3 ajánlattal szükséges alátámasztani a piaci árat.

      Belső képzésként csak azon képzések valósíthatóak meg, amelyek esetében a támogatást igénylő vállalkozás rendelkezik az Fktv. szerinti bejelentéssel, illetve amennyiben a képzés folytatásáról ágazati jogszabály rendelkezik, úgy arra vonatkozóan a támogatást igénylő vállalkozásnak van képzői engedélye.

  3. Elszámolható képzési óradíjak

    Elszámolható költség alatt a támogatás alapjául legfeljebb figyelembe vehető költségeket kell érteni. A támogatás a vállalat méretétől függően az elszámolható költség egy bizonyos hányadát fedezi.

    A belső és külső képzésekre eltérő maximális súlyozott óradíjak vonatkoznak. A belső képzések óradíja nem haladhatja meg az azonos képzési típusba tartozó „külső” képzések maximális óradíjának 75%-át.

    A táblázat az elszámolható költségként figyelembe vehető maximumot tartalmazza tanóránkénti megosztásban. Egy képzési tanóra 1 munkaórának felel meg és legalább 45 perc időtartamot ölel fel. Nem kizárt, hogy a képzés többe kerül, mint a lehetséges maximális támogatási összegek, de ebben az esetben a támogatás alapjaként csak a maximális óradíj vehető figyelembe.

  4.  
    GINOP+ 3.2.1 Pályázati előregisztráció

    Képzés típusok

    Maximális elszámolható egy főre jutó óradíj (1 képzési tanóra)

    (forint/fő)

    Maximális csoportlétszám/képzés

    Belső képzés esetén

    Vásárolt szolgáltatásként megvalósuló külső

    képzés esetén

    Szakmai ismeretre irányuló képzés

    3281

    4375

    20 fő

    Soft skill képzés

    2813

    3750

    Információs és kommunikációs technológiákra (IKT)

    irányuló képzés

    2344

    3125

    Nyelvi képzés

    1875

    2500

    10 fő

  5. A Képzési támogatás összetétele

    A képzési támogatásra vonatkozó részletes szabályokat a 2020. évi CXXXV. törvény és a 100/2021. (II. 27) rendelet szabályozza.

    A képzési költség elszámolhatósága három paraméter alapján kerül meghatározásra:

    1. egy főre jutó maximálisan elszámolható képzési költség;
    2. egy főre jutó – képzéstípus szerint megítélt – maximális óradíj (lásd a Hirdetmény 12.3. pontjában);
    3. amennyiben a képzéshez az Szktv. 14.§-a szerinti nemzeti akkreditálásról szóló törvény szerinti akkreditáló szerv által személytanúsító szervezetként akkreditált vizsgaközpontban letehető szakmai vizsga vagy képesítő vizsga kapcsolódik, úgy annak vizsgadíja

    1. Egy főre jutó maximálisan elszámolható képzési költség

      A maximálisan elszámolható egy főre jutó képzési költség 250 000 forint, ami az alábbi négy szempont:

      1. a képzésbe bevont munkavállaló hátrányos helyzetű vagy megváltozott munkaképességű,

      2. a képzésbe bevont személy hátrányos helyzetű régióban lévő telephelyen dolgozik (Észak-Magyarország, Észak-Alföld, Dél-Alföldi, Dél-Dunántúl),
      3. a munkáltató fő tevékenysége kiemelt ágazathoz tartozik,
      4. összes megpályázott képzés összértékének legalább 25%-át IKT képzés teszi ki bármelyikének teljesülése esetében 350 000 forintra növelhető az alábbiak szerint:
        1. a képzésbe vont személy a támogatás szempontjából hátrányos helyzetű, vagy megváltozott munkaképességű. A hátrányos helyzet igazolása esetén a megnövelt keretösszeg a hátrányos helyzetűnek tekinthető vagy megváltozott munkaképességű személy(ek)re értendő.

          E támogatás esetében hátrányos helyzetűnek tekinthetők, aki:

          • 15 és 24 év közötti életkorú vagy
          • 50 éven felüli személy vagy
          • alacsony iskolai végzettségű vagy pályakezdő: nem szerzett középfokú végzettséget vagy szakmai képesítést (az oktatás egységes nemzetközi osztályozási rendszerének 3. szintje), vagy a nappali tagozatos tanulmányait legfeljebb két éve fejezte be, és még nem állt rendszeres, fizetett alkalmazásban.
        2. a képzésbe vont személy Hátrányos helyzetű régióban dolgozik (telephely szerinti munkavégzés). A hátrányos helyzetű régió teljesülése esetén a megnövelt keretösszeg a hátrányos helyzetű régiókban dolgozó személy(ek)re értendő.
        3. 2022.12.31 előtt a pályázó vállalkozás cégkivonatába bejegyzett főtevékenysége alapján a cég TEÁOR kódja a kiemelt gazdasági ágazatok valamelyikébe tartozik. A kiemelt gazdasági ágazat szempontjának teljesülése esetén a megnövelt keretösszeg a vállalat által a pályázat során képzésben résztvevő összes munkavállalójára értendő. A kiemelt gazdasági ágazatok listája jelen Hirdetmény mellékletében, illetve a https://www.munka.hu/ oldalon található.

        4. az összes megpályázott képzés összértékének legalább 25%-át jelen Hirdetmény

      7.2. pontjában meghatározott információs és kommunikációs technológiákra (IKT) irányuló képzések alkotják. Az IKT képzések részarányát a kérelemben foglalt összes képzés elszámolható költségének összértékéhez kell viszonyítani. A feltétel teljesülése esetén a megnövelt keretösszeg a vállalat által a pályázat során képzésben résztvevő összes munkavállalójára értendő. Együttes kérelem esetén az IKT képzések összértéken belüli részarányát vállalatonként kell vizsgálni.

    2. Egy főre jutó képzési költség számítása (képzési támogatásszámítás)

      A 12.4.1. pontban meghatározott elszámolható keretösszeg az összes képzési típusra együttesen értendő, az óradíj megfelelőségét figyelembe véve. Az egy főre jutó képzési

      költség ezt az összeget meghaladhatja, de maximum 250 000 (növelt esetben 350 000) forint számolható el.

      Példa: egy résztvevő 3 képzésben egymást követően vesz részt, akinél a maximálisan elszámolható egy főre jutó képzési költség 250 000 Ft

      1. 100 000 Ft / fő

      2. 120 000 Ft / fő

      3. 50 000 Ft / fő

        1. Ebben az esetben a teljes képzési költsége 270 000 Ft, ebből az elszámolható költség 250 000 Ft, amire az intenzitás számítódik (pl. nagyvállalat esetében a támogatás: 250 000 x 0,5 = 125 000 Ft)A képzés egy főre jutó összértéke meghaladja az egy főre megítélt maximális keretösszeget (tehát a 250 000 vagy 350 000 forintot): a maximálisan megítélt keretösszeg szorozva az intenzitással.

          Példa: 400 000 forintos egy főre jutó képzési költség, az egyénre 350 000 forint lett megítélve, a vállalat középvállalkozás (60%-os intenzitás), akkor= 350 000 * 0,6 = 210 000 forint

        2. A képzés egy főre jutó összértéke nem haladja meg az egy főre megítélt maximális keretösszeget (tehát a 250 000 vagy 350 000 forintot): a képzés egy főre jutó költsége szorozva az intenzitással.

        Példa: 150 000 forintos egy főre jutó képzési költség, az egyénre 350 000 forint lett megítélve, a vállalat középvállalkozás (60%-os intenzitás), akkor= 150 000

        * 0,6 = 90 000 forint

        A vállalatnak megítélt képzési támogatás az egy főre megítélt képzési támogatások összege.

    3. További elszámolhatósági szabályok a képzési költségek vonatkozásában

      1. A vásárolt szolgáltatásként megvalósuló külső képzések esetében a képző kiválasztásának alátámasztását és a képzőre vonatkozó feltételek teljesülésének igazolását a Hirdetmény 1. számú mellékletében meghatározott tartalmi követelmények szerint szükséges teljesíteni.
      2. Belső képzés esetében a támogatott vállalkozásnak önköltségszámítási módszertant (Hirdetmény 2. sz. melléklete) szükséges benyújtania a költségek alátámasztására.
      3. Belső és külső képzés esetében a képzési költség elszámolhatóságának feltétele, hogy a képzési óraszámot alátámasztó képzési programterv – mikrotanúsítványt adó képzés esetén az adott tantárgy Nftv. 108.§ 43a pontja szerinti tanulmányi rendszerben nyilvántartott adatlapja – a kérelem részeként benyújtásra kerül.

      A képzési költségtételek indokolt esetben önálló tételként is elszámolhatóak az azt igazoló számla jelen Hirdetmény elszámolási feltételeinek megfelelő benyújtásával.

  6. Bértámogatás összetétele

    A bértámogatás a képzés miatt kieső munkaórákra szól az egyén bérköltségének (bruttó bér) figyelembevételével. A figyelembe vett bérköltség legfeljebb az aktuális kötelező legkisebb

    munkabér (minimálbér) 1,5-szereséig terjedhet, figyelembe véve, hogy a támogatás megállapított maximális összege foglalkoztatottanként nem haladhatja meg havonta a kötelező legkisebb munkabér 150%-át a foglalkoztatást elősegítő szolgáltatásokról és támogatásokról szóló 100/2021. (II. 27.) Korm. rendelet 26.§ (2) bekezdésében foglaltak alapján.

    Felhívjuk a figyelmet, hogy megítélt támogatás esetén a hatósági szerződés módosítása nem irányulhat a támogatási döntésben meghatározott támogatási összegen felüli többlettámogatás biztosítására a kötelező legkisebb munkabér változása esetében sem.

    A kérelemben és a hatósági szerződésben a teljes összóraszám figyelembevételével történik a bértámogatás összegének megállapítása.

    1. Egy főre jutó bértámogatás

      A munkavállaló első képzését megelőző hónapban érvényes munkaszerződése szerinti bér alapul vételével számítandó (a szerződés szerint bér/174 órával, így megkapjuk az 1 órára eső összeget, amely nem lehet magasabb a kérelem benyújtásakor érvényes kötelező legkisebb munkabér 1,5 szeresének megfelelő összeg alapján meghatározott 1 órára eső összegnél (a 2024-ben érvényes minimálbér alapján 2300 Ft-nál (400 200 Ft/ 174),

      1. Amennyiben a bérköltség az aktuális kötelező legkisebb minimálbér 1,5-szeresét meghaladja: az aktuális kötelező legkisebb munkabér 1,5-szerese szorozva a munkaórákhoz viszonyított kieső órákkal és szorozva az intenzitással.

        Példa: 420 000 forintos bérköltség, 40 órás képzés, kisvállalkozás (70%-os intenzitás), akkor 420 000/174 = 2414 Ft; 2414 > 2300 ebben az esetben 2300 * 40 * 0,7 = 64 400 forint.) kerekítési szabály a havi átlagkereset/174 órával egész számra.

      2. Amennyiben a bérköltség az aktuális kötelező legkisebb bruttó minimálbér 1,5-szeresét nem haladja meg: a bérköltség szorozva a munkaórákhoz viszonyított kieső órákkal és szorozva az intenzitással.

        Példa: 150 000 forintos bérköltség, 40 órás képzés, kisvállalkozás (70%-os intenzitás), akkor 150 000/174= 862 Ft a kieső bér számítása 862 * 40 * 0,7 =24 136 Ft.)

        A vállalatnak megítélt bértámogatás az egy főre megítélt bértámogatások összege.

 

GINOP+ 3.2.1 Pályázati előregisztráció

  1. Szakmai megvalósításban közreműködő munkatárs költsége -szakmai megvalósításhoz kapcsolódó személyi jellegű ráfordítás

    A szakmai megvalósítás költsége kizárólag mikro- vagy kisvállalkozásnak minősülő támogatott vállalkozás esetében számolható el.

    A szakmai megvalósítás költsége bértámogatás (munkaviszony, vagy természetes személlyel kötött megbízási szerződés) keretében számolható el munkaidő-arányosan az alábbiak figyelembevételével:

      1. A szakmai megvalósítás költsége nem haladhatja meg a projekt teljes elszámolható költségének maximum 25%-át.
      2. A szakmai megvalósítás költsége teljes munkaidő esetében maximum havi 300.000 Ft/hó, vagy ennek időarányos összege lehet.
      3. A kérelem benyújtásakor meg kell adni a szakmai megvalósítói feladatot ellátó munkavállaló megvalósítói tevékenységre fordítandó havi munkaidejét.
      4. A szakmai megvalósítói díj elszámolásához be kell nyújtani a szakmai megvalósítói feladatra fordított munkaidőt tartalmazó munkaszerződést. Amennyiben a szakmai megvalósító megbízási szerződés keretében látja el feladatát, a teljesítési igazoláson is fel kell tüntetni, hogy az adott hónapban hány órában látta el szakmai feladatát.
  2. Melyek az elszámolható költségek mértékére és arányára vonatkozó elvárások?

    1. A célcsoport képzéséhez kapcsolódó költségek és a képzésbe bevont munkavállalók személyi jellegű ráfordításai (bértámogatás) esetében – ide nem értve a szakmai megvalósítók költségét – az egy vállalkozás által igényelt támogatás együttesen – nem haladhatja meg a támogatást igénylő vállalkozás támogatási kérelem benyújtását megelőző utolsó lezárt, teljes üzleti évben fizetett személyi jellegű ráfordításainak a 25%-át. (a 4.1. b) alpontban meghatározott vállalkozások esetében nem vizsgálandó)
    2. Az egy főre jutó havi bértámogatás, képzési támogatás és szakmai megvalósítói költségének összege nem haladhatja meg a 100/2021. (II. 27.) Korm. rendeletben előírt, a megállapításkor hatályos kötelező legkisebb munkabér másfélszeresét. Részletszabályokat a Hirdetmény 12.4. és 12.6. fejezetei tartalmazzák.
  3. Az elszámolható költségekkel kapcsolatos egyéb elvárások

    1. A vállalkozás által benyújtott kérelem vizsgálata során a benyújtott árajánlatokból egyértelműen megállapíthatónak kell lennie, hogy a projekt költségvetése a piaci árakhoz igazodóan, reális és takarékos módon került-e összeállításra, valamint, hogy a hatékony és eredményes pénzgazdálkodás elvét és az átlagos piaci áraknak történő megfelelést követi-e.
    2. A projekt költségvetésének alapját a legtakarékosabb árajánlat kell, hogy képezze. Az árajánlatok vizsgálatánál az azonos típusú (szakmai képzés, IKT képzés, nyelvi képzés, soft skill) képzések ajánlatait szükséges vizsgálni.
    3. A vásárolt szolgáltatásként megvalósuló külső képzések kivételével az igénybe vett szolgáltatásként elszámolható költségek esetében benyújtandó árajánlatokra vonatkozó elvárások:
      1. Minden 300.000 Ft -ot meghaladó elszámolható összköltségű költségtétel alátámasztására 3 db, a támogatási kérelem benyújtásakor érvényes, egymástól független árajánlatadók által kiállított, magyar nyelvű árajánlat csatolása szükséges, amely tartalmazza:
        • az ajánlattevő megnevezését, adószámát, aláírását;
        • az ajánlat tárgyának pontos megnevezését;
        • az árajánlat érvényességét és/vagy az ajánlat kiállításának dátumát, amely a támogatási kérelem benyújtását megelőző 90 napnál nem lehet régebbi;
        • az egységárat, a nettó árat, az ÁFÁ-t és a bruttó árat;
        • az árajánlatnak tartalmaznia kell az elvégzendő feladatok szakmai tartalmát, ráfordított emberhónap számot, valamint, amennyiben ez az árban meghatározó, az anyagköltség becsült mértékét, valamint amennyiben az árajánlat összege egyéb költségeket is magába foglal, azok összegét és megnevezését;
        • igénybe vett szolgáltatás esetén a szolgáltatásra vonatkozó referencia megadása az árajánlatban kötelező;
        • amennyiben az árajánlat összege nem forintban van meghatározva, szükséges azt átszámítani forintra az árajánlat napjára vonatkozó MNB hivatalos árfolyamán;
        • nem magyar nyelvű árajánlat esetében magyar nyelvű fordítást is szükséges mellékelni a teljes árajánlatról. Nem szükséges hivatalos, fordítóiroda által készített fordítás;
      2. Az árajánlatnak és a támogatási kérelemben szereplő tevékenységek elnevezésének, költségeknek és a táblázatok adatainak meg kell egyezniük.
      3. Az árajánlatok szakmai szöveges leírásából világosan ki kell derülnie, hogy az adott tevékenységhez milyen konkrét munkafolyamatok tartoznak, s ezeket a támogatást igénylő profiljára szabva szükséges összeállítani. Amennyiben az árajánlat csak általánosságban tartalmazza az adott tevékenység szakmai jellemzőit, nem fogadható el.
      4. Azon szerződések esetén, amelyek elszámolható összköltsége nem haladja meg a 100 000 forintot, a továbbadott támogatást igénylő részéről nem szükséges a piaci ár alátámasztása.
      5. A hárommillió forintnál nagyobb elszámolható összköltségű projektek azon szerződései esetén, amelyek elszámolható összköltsége nem haladja meg a

        300 000 forintot, a szokásos piaci árnak való megfelelést alátámasztó dokumentumokat a továbbadott támogatást igénylőnek nem kell benyújtania, azonban azok helyszíni ellenőrzés keretében ellenőrizhetőek.

    4. Az árajánlatokat adó képzők függetlenek egymástól, valamint a kérelmet benyújtó munkáltatótól – a belső képzéseket nem ideértve. Nem független az ajánlattevő,
      1. amennyiben a támogatást igénylő / kedvezményezett vagy ezek tulajdonosa -irányító vagy felügyeleti szerve -, annak tagja, és/vagy a szervezet nevében nyilatkozattételre, képviseletre jogosult személy, továbbá ezen személy hozzátartozója az alábbi jogok valamelyikét gyakorolja: tulajdonosi, fenntartói, vagyonkezelői, irányítási, képviseleti, munkáltatói, vagy kinevezési;
      2. amelynek tulajdonosa – irányító vagy felügyeleti szerve -, annak tagja, és/vagy a szervezet nevében nyilatkozattételre, képviseletre jogosult személy, a támogatást igénylő / kedvezményezett szervezetében vagy ugyanazon beszerzés vonatkozásában másik ajánlattevő szervezetében az alábbi jogok valamelyikét gyakorolja: tulajdonosi, fenntartói, vagyonkezelői, irányítási, képviseleti, munkáltatói vagy kinevezési; vagy
      3. ha a támogatást igénylő / kedvezményezett vagy másik ajánlattevő vonatkozásában partner vagy kapcsolt vállalkozásnak minősül.
      4. Az összeférhetetlenség vonatkozásában hozzátartozónak minősül a Ptk. 8:1. §

    (1) bekezdés 1. és 2. pontja értelmében a házastárs, az egyenes ágbeli rokon, az örökbefogadott, a mostoha- és a nevelt gyermek, az örökbefogadó-, a mostoha- és a nevelőszülő, a testvér, az élettárs, az egyenes ágbeli rokon házastársa, a házastárs egyenes ágbeli rokona és testvére, és a testvér házastársa.

GINOP Plusz 3.2.1-21 Hirdetmény

Felnőttképzési Intézmény

GINOP Plusz 3.2.1-21 előregisztráció

#Ginop321 #Ginop #Bértámogatás #Képzésitámogatás #Képzés #Modello #Felnőttképzés #Tanfolyam #Softskill #IKT #Szakmaiképzés #Nyelviképzés #Informatikaiképzés #Excelképzés #Ginop+ #Ginop+321 #Támogatásikérelem #150millió #15milliárd #Önállókérelem #Együtteskérelem #Támogathatóképzések #Támogatás #Pályázat #Pályázatiforrás #Válságtámogatás #Előleg #Előlegigénylés #Fontosinformáció #IIIütem #3ütem #Ginop+321IIIütem #Mikrovállalat #Kisvállalat #Középvállalat #Nagyvállalat

GINOP Plusz 3.2.1-21 pályázati felhívás felnőttképzőkre vonatkozó elvárások

GINOP Plusz 3.2.1-21 III. Ütem.

A felnőttképzőkre vonatkozó feltételek részletesen szabályozzák a képzőintézmények működését és kötelezettségeit. Külső képzések esetén a képzőnek bizonyítania kell, hogy legalább egy teljes lezárt üzleti évvel rendelkezik, és adózás előtti eredménye elérte az 1 millió Ft-ot. A képzőintézménynek rendelkeznie kell a választott képzéstípusnak megfelelő adatszolgáltatással és legalább 100 résztvevő befejezett képzését igazoló referenciával. A felnőttképzőnek az előző két évben nem szabad minimálbért meghaladó összegű hatósági bírságot kapnia. Az intézménynek a törvényi előírásoknak megfelelően kell bejelentkeznie és engedélyekkel kell rendelkeznie. Az államháztartás terhére nyújtott támogatásokhoz vagy uniós forrásokból megvalósuló oktatáshoz engedély szükséges. Az oktatási programok kidolgozása során számos követelménynek kell megfelelni, beleértve a képzési időt, a tananyagot, a résztvevők értékelését és az infrastrukturális feltételeket. Az adatszolgáltatás részletei, valamint a környezetbarát és fenntarthatósági elemek jelenléte is fontos a képzők számára. A képzési programoknak előzetesen ki kell dolgozniuk, és azokat az előírt határidőkig meg kell valósítaniuk.

GINOP Plusz 3.2.1-21 III. Ütem. – A MODELLO NYERTESSÉ TESZ! – AKÁR 150 MILLIÓ!

A képzőkre vonatkozó feltételek – Külső képzések esetében

  1. A képzőintézmény rendelkezik legalább egy teljes lezárt üzleti évvel (ebbe beleértendő a lezárt költségvetési év is);
  2. A képzőintézmény adózás előtti eredménye a legutolsó vagy az utolsó előtti lezárt teljes üzleti évek egyikében elérte az 1 millió Ft-ot (költségvetési szerv és a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványokról szóló 2021. évi IX. törvényhatálya alá tartozó képzőintézmény esetén nem kell alkalmazni);
  3. A képzőintézmény rendelkezik a választott képzéstípusnak megfelelő OSAP adatlappal vagy FIR adatszolgáltatással vagy a felnőttképzés adatszolgáltatási rendszerébe (továbbiakban: FAR) – részszakmára felkészítő szakmai oktatás esetén, amennyiben azt a Szktv. 9. § (1) szerinti szakképző intézmény szervezi meg, úgy a Szktv. 111. §-a szerinti Szakképzés információs rendszerébe (továbbiakban: SZIR) -történő adatszolgáltatással igazolt, az adott képzés típusában legalább 100 résztvevő befejezett képzését igazoló referenciával;

    Ennek igazolása a referencia képzést egyértelműen azonosító FAR, SZIR képernyőfotóval, vagy amennyiben ilyen az adott képzés kapcsán nem állhat rendelkezésre, OSAP adatlappal történhet, a kérelem kötelező mellékleteként benyújtandó.

    Jogszabály alapján szervezett oktatás és képzés esetén is a FAR-on keresztül kerül sor a referencia igazolására.

  4. Az Nftv. szerinti felsőoktatási intézmények esetében – tekintettel a felsőoktatási intézmények komplex, magas szintű és rendszeres akkreditációs követelményeire –nem szükséges külön referencia igazolást csatolni, azonban a mikrotanúsítványt adó képzés esetén a felsőoktatási intézmény által kiállított hivatalos tárgyleírást/tárgytematikát a kérelem benyújtásakor csatolni szükséges, valamint amennyiben a tárgyleírás/tárgytematika nem tartalmazza a kreditértéket, azt megadni szükséges.
  5. A képzőintézményre a felnőttképzési államigazgatási szerv a kérelem benyújtását megelőző két évben az aktuális minimálbért meghaladó összegű hatósági bírságot nem szabott ki.
  6. A képzőintézmény az általa folytatott képzésekre vonatkozó és a Fktv.-ben részletezett feltételeknek megfelelően rendelkezik az Fktv. 2020. január 01-től hatályos állapot szerinti bejelentéssel és/vagy engedéllyel.
  7. Ha a felnőttképző a Szkt. szerinti szakmai képzést vagy – nem szakképző intézményként – részszakmára felkészítő szakmai oktatást vagy – az Fktv. szerinti belső képzés és jogszabály alapján szervezett oktatás és képzés kivételével – részben vagy egészben az államháztartás terhére nyújtott költségvetési támogatásból vagy európai uniós forrásból megvalósuló oktatást vagy képzést szervez, e felnőttképzési tevékenységét engedély alapján végezheti. Jogszabály alapján szervezett képzés esetében olyan képzés vehető igénybe, amelynek folytatására a képzést folytató intézménynek az ágazati jogszabályi előírások alapján jogosultsága van. Az Nftv. 42.§-a szerinti mikrotanúsítványt adó képzést az Nftv. 2.§-a szerinti felsőoktatási intézmények indíthatnak a támogatási konstrukció keretében.
  8. Az Fktv. szerinti képzői engedélynek, bejelentésnek a képzést lefolytató intézménynél legkésőbb a képzés megkezdésének időpontjában rendelkezésre kell állnia (ennek megszerzését a képzővel kötendő megállapodás alapján a hatósági szerződésben vállalnia kell).
GINOP+ 3.2.1 Pályázati előregisztráció

      1. A képzésekre vonatkozó feltételek (külső -, belső képzésekre egyaránt)

        1. Legkésőbb a képzés megkezdése előtt 5 munkanappal a https://www.munka.hu/ honlapon elhelyezett űrlap mellékleteként rendelkezésre kell bocsátani a képzés tervezett ütemtervét (amely a https://www.munka.hu/ oldalról letölthető), a képzési alkalmak időpontjának pontos megjelölésével és az online betekintési lehetőséget biztosító linket. A felsőoktatási mikrotanúsítványt adó képzések esetén – tekintettel arra, hogy az adott kurzuson felsőoktatási intézmény egyéb hallgatói jogviszonnyal rendelkező hallgatója is részt vehet – az online betekintést az Nftv. 108. § 43 a pontja szerinti tanulmányi rendszer kurzus elektronikus jelenlét nyilvántartása helyettesíti a felsőoktatási intézményeknek az online betekintést külön nem kell biztosítaniuk.

          A képzésben résztvevők névsorát a képzés megkezdését megelőző 5. munkanapig szükséges benyújtani a fent megjelölt elektronikus felületen. Legkésőbb a képzés megkezdése előtti 5. munkanapig szükséges az érintett foglalkoztatottak első képzését megelőző hónapban érvényes bruttó bért tartalmazó munkaszerződésének és GDPR nyilatkozatának csatolása az elektronikus ügyintézés szabályainak megfelelően a https://www.munka.hu/ oldalon található nyomtatványkitöltő alkalmazáson keresztül a döntést hozó kormányhivatal hivatali kapujára.

        2. Amennyiben a képzések hatósági szerződésben rögzített időpontja, helyszíne változik, arról a támogatót legkésőbb az eseményt megelőzően – módosított kezdési időpontot tekintve – 5 munkanappal a fenti pontban megjelölt elektronikus felületen szükséges tájékoztatni a képzések helyszíni ellenőrzése érdekében. A képzésen belül megvalósuló képzési alkalmakról tájékoztatás kérhető be a vállalkozástól.
        3. Előzetes tájékoztatás hiányában a képzésre költség nem számolható el.
        4. A képzőnek a képzés Felnőttképzési Adatszolgáltatási Rendszerben (FAR) történő rögzítés alkalmával kötelező megjelölni a támogatási konstrukciót. Ennek hiányában a képzési támogatás nem elszámolható.
        5. Az Nftv. 42.§-a szerinti mikrotanúsítványt adó képzés támogatása csak akkor számolható el, ha a mikrotanúsítványt a szükséges adatokkal együtt az Nftv. 108.§ 43a pontja szerinti tanulmányi rendszer a FAR számára a támogatási konstrukció megjelölésével együtt átadta, ezáltal a FAR-ban az adott képzés rögzítésre került.
        6. Képzési program kidolgozása, csak a kiválasztásra kerülő képző esetében szükséges: tartalmát tekintve meg kell egyeznie az Fktv. 12.§-a szerinti képzési program-tartalommal, ezek a pontok a következők:
          1. a képzés megnevezése,
          2. a képzés során megszerezhető kompetencia,
          3. a képzésbe való bekapcsolódás és részvétel feltételei, a képzés célja és célcsoportját,
          4. a tervezett képzési idő,
          5. a képzés tananyagegységei, azok célja, tartalma, a tananyagegységekhez óraszám és a tananyagegység megvalósítása során alkalmazott képzési módszerek és munkaformák, valamint a kontaktórától eltérő munkaforma alkalmazása esetén, ha az a képzés óraszámába beszámítható, a beszámítható óraszám is,
          6. a zárt rendszerű elektronikus távoktatás kivételével – a maximális csoportlétszám,
          7. a képzésben részt vevő teljesítményét értékelő rendszernek leírása,
          8. a képzésről, a képzés egyes tananyagegységeinek elvégzéséről szóló igazolás kiadásának feltételei,
          9. a képzési program végrehajtásához szükséges személyi és tárgyi feltételek, valamint a képzéshez kapcsolódó egyéb speciális feltételek és ezek biztosításának módja.
        7. A mikrotanúsítványt adó képzések esetén a képzési programot teljes körűen helyettesíti az adott tantárgy vagy modul adatlapja és az Nftv.-ben meghatározott tárgyleírása.
        8. A munkáltató és képző között létrejövő megállapodásnak tartalmaznia kell, hogy:
          1. személyes jelenléttel megvalósított képzések esetében a képzőnek biztosítania szükséges a képzési alkalmaknak, a jelenlévők létszámának, személyazonosságának, a megfelelő képzési feltételeknek a kedvezményezett és a támogató videóhíváson keresztüli ellenőrzését. A mikrotanúsítványt adó képzések ellenőrzése, figyelemmel a jelen Hirdetmény 9. i) pontjában

            meghatározott feltételekre az Nftv. 108.§ 43a. pont szerinti tanulmányi rendszerben rögzített elektronikus jelenlét nyilvántartása helyettesíti;

          2. a képző a videóhíváshoz szükséges információkat, – amely lehet például mobil telefonszám, videókonferencia telefonszám vagy videókonferencia internetes hozzáférési link – és a csatlakozáshoz szükséges technikai tudnivalókat biztosítani köteles a kedvezményezett és a támogató számára legkésőbb az adott képzési alkalom megkezdése előtti munkanapon. A megfelelő minőségű videóhívás biztosítása érdekében olyan videóhívásra alkalmas alkalmazás használata szükséges, amellyel a képzés ellenőrizhető, és az alkalmazás képzés rögzítésére is alkalmas. (Pl. Microsoft Teams, Zoom, Google Meet).
          3. Amennyiben a képzés videóhíváson keresztül valósul meg, úgy kérjük a teljes képzés rögzítését. A rögzített képzés az ellenőrzés során bármikor bekérhető és visszanézhető. Erről a képzésben résztvevőt legkésőbb a képzés megkezdése előtt tájékoztatni szükséges.
          4. A képzések résztvevőit tájékoztatni szükséges arról, hogy az ellenőrző hatósági személy a résztvevőt személyazonosság igazoló okmány bemutatására kérheti, valamint, hogy a videóhívás előírása a támogató részéről az uniós források felhasználásának ellenőrzését szolgálja.
GINOP+ 3.2.1 Pályázati előregisztráció

A képzésekkel kapcsolatos adatszolgáltatás

Az Európai Szociális Alap Plusz létrehozásáról és az 1296/2013/EU rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló 2021/1057 EU rendelet I. mellékletében meghatározott, kilépéskor képesítést szerzettek száma közös indikátorhoz2 szükséges adatszolgáltatás érdekében a munkáltató adatot szolgáltat a 3. kilépéskori adatszolgáltatásra vonatkozó űrlapon arról, hogy a projekt keretében támogatott képzés elvégzését igazoló tanúsítvány kiállításának feltétele-e képző által végzett, minden résztvevőre kiterjedő vizsga/felmérés, melynek célja a megszerzett tudás, készségek, kompetenciák felmérése.

A zöld (környezetbarát) átállást is támogató képzések nyomon követése érdekében a kérelmet benyújtó vállalkozásnak a képzési program tartalma alapján nyilatkoznia szükséges a kérelemben arról is az egyes képzéseket érintően, hogy azok környezetbarát és fenntarthatósággal összefüggő készségek fejlesztését célzó elemeket is tartalmaznak-e3.

 

A kilépéskor képesítést szerzett indikátor szempontjából azok a résztvevők vehetők figyelembe, akik olyan képzésben vettek részt sikeresen a projekt keretében, melynek elvégzéséhez jogszabály és Hirdetmény alapján vizsga kapcsolódik (pl. részszakma megszerzésére irányuló szakmai oktatás), és azon képzést elvégzők is, akik képzésének elvégzéséhez jogszabály/Hirdetmény által előírt vizsga nem kapcsolódik, de a képzési program tartalmazza a megszerzett tudás, készség, kompetencia elsajátításának formális ellenőrzését, és ennek való megfelelés a tanúsítvány kiállításának feltétele. Azon képzések esetén, melyekhez nem kapcsolódik jogszabályban és Hirdetményben előírt vizsga nem szükséges az előzőekben jelzett számonkérés előírása, az a támogathatóságnak nem feltétele.

Környezetbarát készségekhez hozzájáruló képzésnek tekinthető az a képzés, aminek része az erőforrás-hatékonysággal, újrahasznosítással kapcsolatos gyakorlati ismeretek és készségek fejlesztése, vagy a klíma-változással, az üvegházhatású gázok kibocsátásával kapcsolatos összefüggések ismertetése, a kibocsátás csökkentésére vonatkozó ismeretek, vagy a környezeti károk megelőzésével, csökkentésével, a károk helyreállításával kapcsolatos ismeretek és készségek fejlesztése. A környezetbarát készségek fejlesztéséhez is hozzájáruló képzési elem a támogathatóságnak nem feltétele, az erről való nyilatkozattétel nyomon követési célokat szolgál.

 

A képzési program időtartama

      1. Mikor kezdhető meg a képzési program

        Támogatás a támogatási kérelem benyújtását megelőzően megkezdett képzéshez nem igényelhető.

        Amennyiben megállapítást nyer, hogy a projekt megkezdésére a támogatási kérelem benyújtását megelőzően sor került, a támogatási kérelem elutasításra, illetve a támogatás visszavonásra kerül.

        A képzések megvalósítása támogatási kérelem benyújtását követő napon saját felelősségre megkezdhető, de a projekt megkezdése nem jelent előnyt annak elbírálása során, továbbá nem garantálja az igényelt támogatás elnyerését.

      2. Mennyi idő alatt kell fizikailag befejezni a képzési programot?

        A képzési program befejezésére a hatósági szerződés megkötésétől számított legfeljebb 18 hónap áll rendelkezésre. A képzési program és az annak utolsó napját követő naptól számított

        180. napos eredményesség mérés vizsgálatának 2026. július 31-ig meg kell történnie, a képzési programot ennek megfelelően szükséges megtervezni.

        A támogatási összeg elszámolására a program befejezését követően 90 nap áll rendelkezésre.

GINOP Plusz 3.2.1-21 Hirdetmény

Felnőttképzési Intézmény

GINOP Plusz 3.2.1-21 előregisztráció

#Ginop321 #Ginop #Bértámogatás #Képzésitámogatás #Képzés #Modello #Felnőttképzés #Tanfolyam #Softskill #IKT #Szakmaiképzés #Nyelviképzés #Informatikaiképzés #Excelképzés #Ginop+ #Ginop+321 #Támogatásikérelem #150millió #15milliárd #Önállókérelem #Együtteskérelem #Támogathatóképzések #Támogatás #Pályázat #Pályázatiforrás #Válságtámogatás #Előleg #Előlegigénylés #Fontosinformáció #IIIütem #3ütem #Ginop+321IIIütem #Mikrovállalat #Kisvállalat #Középvállalat #Nagyvállalat

GINOP Plusz 3.2.1-21 pályázati felhívás képzésre vonatkozó feltételek

GINOP Plusz 3.2.1-21 III. Ütem.

A Képzésekre vonatkozó feltételek részletesen szabályozzák, hogy milyen típusú képzésekre lehet benyújtani támogatási kérelmet, és milyen feltételeknek kell megfelelniük ezeknek a képzéseknek. A támogatható képzések közé tartoznak a szakmai ismeretekre irányuló képzések, a soft skill képzések, az információs és kommunikációs technológiákra (IKT) irányuló képzések, valamint a nyelvi képzések. Fontos kiemelni, hogy a támogatható képzéseket különböző jogszabályok határozzák meg, és a képzési költség elszámolhatóságát több paraméter alapján kell meghatározni. A résztvevőknek is számos feltételnek kell megfelelniük, többek között az adott vállalkozásnál való munkaviszonyra, az állampolgárságra és a munkavállalási engedély meglétére vonatkozóan. A képzésben résztvevők cseréje esetén a támogatás összegét nem lehet növelni, és az új résztvevő bére nem lehet magasabb az eredeti résztvevőénél.

GINOP Plusz 3.2.1-21 III. Ütem. – A MODELLO NYERTESSÉ TESZI! – AKÁR 150 MILLIÓ!

Képzésekre vonatkozó feltételek

    1. Milyen képzésekre lehet benyújtani támogatási kérelmet?

      Vásárolt szolgáltatásként megvalósuló:

      • külső képzésekre, vagy
      • a felnőttképzésről szóló 2013.évi LXXVII. törvény (továbbiakban: Fktv.) 2.§ (1) bekezdés szerinti belső képzésre nyújtható be támogatási kérelem.

        Belső képzés esetében is meg kell felelni az Fktv. 11.§ (3) bekezdésében foglalt rendelkezésnek, miszerint a felnőttképző (belső képzés esetében a továbbadott támogatást igénylő vállalkozás) a felnőttképzési tevékenység végzésére – a képzés személyi és tárgyi feltételei kivételével – más jogalannyal nem állapodhat meg.

        Jelen Felhívásban belső képzésnek minősül minden olyan oktatás és képzés, amely az alábbi három feltételnek együttesen megfelel:

      • a képzést a munkáltató nem üzletszerű gazdasági tevékenység keretében tartja – azaz nem jövedelemszerzés céljából, rendszeresen, ellenérték fejében szervezi.
      • összes időtartama meghaladja a hat óra időtartamot (kivéve a jogszabály alapján szervezett oktatás, képzés). Azok a képzések tehát, amelyek tartama összességében nem hosszabb hat óránál, nem minősülnek belső képzésnek. Az eseti jellegű, egymással össze nem függő képzések tehát tipikusan ide tartozhatnak.
      • a munkáltató a képzést saját foglalkoztatottjának, vagy a KKV törvény szerinti kapcsolt vállalkozás vagy partnervállalkozás, illetve a beszállítója foglalkoztatottja részére szervez. Nem kötelező tehát szervezeten belül maradni a képzéssel, de erősen korlátozott azon személyek köre, akik azon részt vehetnek.
    2. Támogatható képzések típusai

      GINOP+ 3.2.1 Pályázati előregisztráció

      Az alábbi képzés típusok megvalósítása támogatható:

      Szakmai ismeretre irányuló képzés

      Olyan képzés, amely a szakképzésről szóló 2019.évi LXXX. törvény (továbbiakban: Szktv.)

  1. § (1) b) szerinti szakképesítésre felkészítő szakmai képzés vagy az Szktv. 9.§ (2) a) részszakmára felkészítő szakmai oktatás, vagy valamely foglalkozás, munkakör, vagy munkatevékenység magasabb szintű végzéséhez szükséges kompetencia megszerzésére, fejlesztésére irányul.Példák:
  • létesítmény energetikus (szakképesítés)
  • raktárvezető (szakképesítés)
  • gyártósori eszközök szerelése (munkafolyamat)

    Amennyiben a Hirdetményben (és a Felhívásban foglalt egyéb) kizárási okok nem állnak fenn az adott képzéssel kapcsolatban, az Fktv. 2. § 5.a pontjában meghatározott jogszabály

    alapján szervezett oktatás és képzés is támogatható az ágazati jogszabály által előírt vizsgakövetelmények teljesítését igazoló bizonyítvány benyújtásának feltételével.

    1. Soft skill képzés

      Olyan, gazdasági ágazattól független, a munkaerő-piacon széleskörűen alkalmazható kompetenciák megszerzésére, vagy fejlesztésére irányuló képzés, amely részszakmához, szakképesítéshez, nyelvi, vagy informatikai képzettséghez nem, vagy csak részben köthető kompetenciák fejlesztését célozza.

      Példák:

  • projekt alapú csapatmunka
  • hatékony ügyfélszolgálati kommunikáció
  • vezetői készségek fejlesztése
  • alapkompetenciák fejlesztése
  • postcovid hatásokat feldolgozó tréning
  1. Információs és kommunikációs technológiákra (IKT) irányuló képzés

    Olyan képzés, amely digitális technológia használatához vagy alkalmazásához szükséges kompetencia megszerzésére, fejlesztésére irányul.

    Példák:

    • irodai szoftverek használata
    • CNC programozási ismeretek
    • Java programozó
  2. Nyelvi képzés

    Az Európa Tanács Közös Európai Referenciakeretben ajánlott hatfokozatú rendszer szintjeiben megfogalmazott követelmények teljesítésére irányuló képzés.

    Példa:

    • alapfokú nyelvvizsgára felkészítő angol nyelvi képzés

A fent említett négy képzéstípusnak az alábbi jogszabály szerint meghatározott fajták egyikébe kell esnie a képzési költség elszámolhatóságának érdekében:

  • A szakképzésről szóló 2019. évi LXXX. törvény (Szkt.) 8. § (1) b) szerinti szakképesítésre felkészítő szakmai képzés
  • A szakképzésről szóló 2019. évi LXXX. törvény (Szkt.) 9. § (2) bekezdés a) pontja szerinti részszakmára felkészítő szakmai oktatás
  • a felnőttképzésről szóló 2013. évi LXXVII. törvény (Fktv.) 1. § (1) bekezdés a) pontja szerinti oktatás és képzés.
  • a felnőttképzésről szóló 2013. évi LXXVII. törvény (Fktv.) 2. § 5.a pontja szerinti jogszabály alapján szervezett oktatás és képzés – amennyiben az ágazati jogszabály a vizsgakövetelmények teljesítésére hatósági bizonyítványt ír elő.
  • a felnőttképzésről szóló 2013. évi LXXVII. törvény (Fktv.) 13/C. § (1) bekezdése alapján a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011.évi CCIV. törvény 42.§ (2) szakasza szerinti mikrotanúsítvánnyal végződő képzések (továbbiakban: mikrotanúsítványt adó képzés)
    1. Milyen képzések nem támogathatók?

      Nem támogathatóak a kötelező nemzeti képzési előírásoknak való megfelelés biztosításához szükséges képzések, valamint a regionális beruházási támogatásban részesülő induló beruházás munkavállalóinak képzése, amennyiben a képzés az induló beruházás beindításához és működtetéséhez feltétlenül szükséges.

      Nem támogathatók továbbá az Európai Bizottság által indított kötelezettségszegési eljárással érintett képzések. A kötelezettségszegési eljárással érintett képzések listáját a www.munka.hu oldalon közzétett közlemény tartalmazza.

    2. További képzési feltételek

      1. Jelen hirdetmény keretében legalább 16 órás képzések támogathatók. Egy képzési tanóra 1 munkaórának felel meg és legalább 45 percet értünk alatta. Mikrotanúsítvány adó képzés esetén az Nftv. 108.§ 24 pontja alapján 1 kreditet 30 képzési tanórával kell számolni.
      2. Egy együttes kérelemben az integrátor vállalat mellett maximum 10 db beszállító vállalat vehet részt.
      3. Önálló és együttes kérelmenként maximálisan 12 db eltérő képzési programú képzés rögzíthető. Egy képzésnek számítanak az azonos tartalommal, több csoportban indított képzések pl.: létszámkorlát miatt.
      4. A támogatandó képzések egy főre jutó súlyozott óradíja a képzéstípusnak megfelelően jelen Hirdetmény 12.3. pontjában meghatározott maximális egy főre jutó óradíj összegét nem haladhatja meg.
      5. A mikrotanúsítványt adó képzések csak a szakmai ismeretre irányuló, valamint Információs és kommunikációs technológiákra (IKT) irányuló képzés esetén számolhatók el jelen támogatás keretében.

      6. A képzési költség elszámolhatósága három paraméter alapján kerül meghatározásra:
        1. egy főre eső képzéstípus szerint megítélt óradíj
        2. egy főre jutó elszámolható maximális képzési költség és
        3. amennyiben a képzéshez az Szktv. 14.§-a szerinti nemzeti akkreditálásról szóló törvény szerinti akkreditáló szerv által személytanúsító szervezetként akkreditált vizsgaközpontban letehető szakmai vizsga vagy képesítő vizsga kapcsolódik, úgy annak vizsgadíja

      E számítások részleteit jelen Hirdetmény 12.2. pontja tartalmazza.

      1. Elszámolható képzési formák szabályai

  1. A támogatott képzés megvalósítható az Fktv.-ben szabályozott kontaktórás formában, távoktatás keretében és zárt rendszerű elektronikus távoktatás keretében is.
  2. Kötelező a személyes jelenlét az olyan tanóra esetében, amely olyan kompetencia átadására irányul, amely kizárólag személyes jelenlét mellett sajátítható el.
  3. Az e-learning képzési formát az Fktv. külön nem szabályozza, jelen Hirdetmény a távoktatás egyéni tanulásra vonatkozó egyik alformájaként ismeri el.
  4. Távoktatás zárt rendszerű elektronikus távoktatás esetében csak a kontaktórás formában megvalósított képzés, illetve személyes konzultáció idejére lehetséges a képzésbe bevont munkavállalók kieső munkaideje esetében bértámogatást elszámolni. Azaz amennyiben távoktatás és zárt rendszerű elektronikus távoktatás keretében nem volt kontaktórás képzés, tehát nem tartott az oktató órát, és azt közben a munkavállaló nem hallgatta végig, abban az esetben nem számolható el bértámogatás a munkavállaló részére, valamint az oktató kieső munkabére, előadói díja sem képezheti részét a képzési költségnek.
  5. Az Fktv 2.§ 12. pontja szerinti zárt rendszerű elektronikus távolléti oktatással megvalósuló és az Nftv 42.§ (2) bekezdése szerint felsőoktatási mikrotanúsítványt adó képzés esetén, abban az esetben ha a munkáltató nyilatkozattal igazolja, hogy a képzés elvégzéséhez szükséges teljes időt a képzésbe bevont munkavállaló számára munkaidőben biztosítja, a képzésbe bevont munkavállalók kieső munkaidejének a képzés – mikrotanúsítványán szereplő – felsőoktatási kredit értékét lehet kieső munkaidőként elszámolni a Hirdetmény 7.4.a pontja szerint.
  6. Az engedélyköteles képzési tevékenység keretében megvalósuló képzés igazolására a felnőttképzésről szóló törvény végrehajtásáról szóló 11/2020. (II.7.) Korm.rendelet (továbbiakban: Fvhr.) 26. § szerinti egységes dokumentumot kell vezetni.
  7. kontaktórás formában megvalósuló képzési alkalmaknak megfelelően dokumentáltnak kell lennie, azaz egyértelműen megállapíthatónak kell lennie a foglalkozás témájának, anyagának, az előadó(k) és a résztvevők személyének. A megvalósuló képzési alkalmak elszámolásához olyan alátámasztó dokumentum szükséges, amely összefoglalóan tartalmazza a kontaktórás formában megvalósuló programmal kapcsolatos információkat:
    1. az előadás vagy foglalkozás témáját, anyagát,
    2. a program időpontját és időtartamát,
    3. az előadó(k) nevét és a résztvevők névsorát, valamint
    4. a képző által kiadott igazolást, hogy a tanúsítványt a képzésben résztvevő átvette.
  8. Az online megvalósuló képzési formát az Fktv. a kontaktóra interaktív és távolléti kapcsolattal megvalósuló jelenlétét igénylő tanóraként kezeli, így arra a kontaktórás formában megvalósuló szabályok érvényesek azzal a kiegészítéssel, hogy a megfelelő dokumentálás történhet képernyőképek, felvételek, valamint digitális alkalmazások használata esetén bejelentkezések dokumentálásával, továbbá a jogszabályokban meghatározott tanulmányi rendszerek nyilvántartása alapján.
  9. Képzés elvégzésének igazolása:

  1. Főszabályként a Felnőttképzési Adatszolgáltatási Rendszerben (FAR) kiállított tanúsítvány kiállításával
  2. amennyiben a részszakmára felkészítő szakmai oktatást szakképző intézmény végzi, úgy a szakma megszerzéséről kiállított oklevél, illetve szakmai bizonyítvány kiállításával
  3. amennyiben a szakmai vizsga vagy a képesítő vizsga vizsgadíja is elszámolásra kerül, úgy a szakmai bizonyítvány, illetve a képesítő bizonyítvány kiállításával.
  4. jogszabály alapján szervezett képzés esetén az ágazati jogszabály által előírt vizsgakövetelmények teljesítését igazoló bizonyítvány kiállításával
  5. A mikrotanúsítványt adó képzés esetén az Nftv. 108.§ 43a pontja szerinti tanulmányi rendszerben kiállított és az Fktv. 13/C. § (4) bekezdése szerint a felnőttképzési adatszolgáltatási rendszer (FAR) számára átadott mikrotanúsítvány kiállításával és az arra jogosult képzésben résztvevők számára való átadás dokumentálásával történik.

    Az Fktv.-től eltérően a tanúsítvány(ok) kiállítása kötelező minden képzés esetében. A tanúsítványok, valamint a:

    • a szakképző intézmény által folytatott részszakmára felkészítő szakmai oktatás esetén szakma megszerzéséről kiállított oklevél, illetve szakmai bizonyítvány,
    • szakmai vizsga vagy képesítő vizsga elszámolása esetén a szakmai bizonyítvány, illetve képesítő bizonyítvány,
    • a jogszabály alapján szervezett oktatás és képzés bizonyítvány
    • Nftv. 42.§-a szerinti mikrotanúsítványt adó képzés esetén a közokiratnak számító mikrotanúsítvány hitelesített másolatát(ait) a kilépéskori adatszolgáltatásnál kell a kedvezményezett vállalkozásnak kötelezően benyújtania.

A jogszabály alapján szervezett oktatásra és képzésre – az Fktv. 1. § (2) bekezdése alapján – az Fktv 13/B. §-ban jelzett tanúsítvány kiállítása nem vonatkozik, ennek megfelelően e képzések vonatkozásában a képzés elszámolhatóságának feltétele az ágazati jogszabály által előírt vizsgakövetelmények teljesítését igazoló bizonyítvány benyújtása. Ugyanakkor a képzőnek az Fktv. 1.§ (2) bekezdés szerinti bejelentési és adatszolgáltatási kötelezettségét teljesítenie kell, amely keretében az elszámolást igazoló bizonyítványt a FAR rendszerbe fel kell tölteni.

A képzéseken történő részvételt (képzésenként, képzési csoportonként, képzési naponként nyilvántartott jelenléti ívet) elektronikus adathordozón is szükséges igazolni helyszíni ellenőrzéskor.

Képzési program kidolgozása: tartalmát tekintve meg kell egyeznie az Fktv. 12.§-a szerinti képzési program-tartalommal. A Hirdetmény 9. pont 1) f) bekezdésében foglaltak alapján.

A továbbadott támogatást igénylő vállalkozás által, a külső képzések vonatkozásában beadandó árajánlatokra és a referenciákra vonatkozó irányadó minimális tartalmi követelmények kapcsán az 1. számú melléklet nyújt tájékoztatást. A többi költségtétel esetében az árajánlatra vonatkozó elvárásokat a 12.8. pont tartalmazza.

GINOP+ 3.2.1 Pályázati előregisztráció

  1. A képzésben résztvevőkre vonatkozó feltételek

    1. Mikro-, kis- és középvállalatok esetében legalább 3 fő, míg nagyvállalatok esetében legalább 8 fő képzése szükséges.
    2. A képzésben részt vehet bármely, a támogatást igénylő vállalkozás által munkaszerződéssel foglalkoztatott, magyar állampolgárságú és minden olyan, külföldi állampolgárságú természetes személy is, aki magyarországi munkavégzésre jogosító

      munkavállalási, vagy összevont kérelmezési eljárás alapján kiadott tartózkodási engedéllyel rendelkezik, vagy magyarországi munkavállalásához engedély nem szükséges, továbbá a veszélyhelyzet ideje alatt szomszédos országban fennálló humanitárius katasztrófára tekintettel, az ideiglenes védelemre jogosultként elismert személyek foglalkoztatásával és juttatásaival kapcsolatos egyes szabályokról, valamint a menedékjogról szóló 2007. évi LXXX. törvény végrehajtásáról szóló 301/2007. (XI. 9.) Korm. rendelet módosításáról szóló 106/2022. (III. 12.) Korm. rendelet 1. § b) bb) alapján a 16. életévét betöltött Ukrajnában állandó lakóhellyel rendelkező és 2022. február 24-én vagy azt követően Ukrajnából érkező magyar állampolgár.

    3. A kölcsönvevő a kölcsönzött munkavállaló képzése vonatkozásában támogatásban nem részesülhet, tekintettel arra, hogy a munkaerő-kölcsönzés szabályai szerinti foglalkoztatás esetén a kölcsönvevő és a kölcsönzött munkavállaló között nem jön létre munkaviszony. A kölcsönzött munkavállaló a kölcsönbe adóval áll munkaviszonyban, a kölcsönbe adó és a kölcsönvevő között pedig munkaerő-kölcsönzési szerződés jön létre. A munkaerő-kölcsönző a munkavállalója képzése vonatkozásában akkor részesülhet támogatásban, ha vállalja, hogy a foglalkoztatási kötelezettség időtartama alatt nem foglalkoztatja a támogatással érintett munkavállalót a munkaszerződéstől eltérő munkakörben, munkahelyen vagy más munkáltatónál (munkaerő-kölcsönzés alapján).
    4. Együttes kérelem esetén a beszállítói integrátornak nem szükséges minden egyes megpályázott képzésre akárcsak 1 fő résztvevőt is delegálnia. Lehet tehát olyan képzés, amelyben a beszállítói integrátor saját munkavállalója nem vesz részt, de valamilyen megpályázott képzésbe mindenképpen be kell vonni.
    5. A beszállítói integrátor szempontjából nem számít résztvevőnek az a munkavállalója, aki a képzést tartja. Ő oktatónak számít.
    6. Az együttes kérelemben szereplő beszállító(k)nak nem szükséges minden (az együttes kérelemben szereplő) képzésre munkavállalót küldeni. Csak az általa/általuk igényelt képzésre kell munkavállalót küldenie/küldeniük.
    7. Egy munkavállaló egy kérelmen belül több támogatott képzésben is részt vehet, de egy adott időpontban maximum két képzésben vehet részt (pl. egyszerre csak egy angol nyelvi és egy java fejlesztő képzésben vehet részt, új képzésbe csak akkor kapcsolódhat be, ha ezek közül valamelyiket befejezte), egy napon pedig csak egy képzésben részesülhet.
    1. Munkavállalók cseréje

      1. A képzésbe vont munkavállalók esetében az adott munkavállaló valamely képzésének megkezdését megelőző napig van lehetőség cserére, azzal a feltétellel, hogy a hatósági szerződésben megállapított támogatási összeg nem növekedhet a munkavállaló cseréjével.
      2. Amennyiben a cserével a vállalat alacsonyabb összegű képzési támogatásra lenne jogosult, az az átfordulási szempontok vizsgálatakor kerül visszafizetésre. Az eredeti részvevőnél alacsonyabb bérű munkavállalóra történő csere estén a csökkentett összegű bértámogatás kerül kifizetésre.
      3. Az eredeti résztvevőnél magasabb bérű munkavállaló esetén a bértámogatást nem növeljük, az eredetileg megállapított bértámogatás kerül kifizetésre.
      4. A képzésben résztvevők névsorát a képzés megkezdését megelőző 5. munkanapig szükséges benyújtani a https://www.munka.hu/ felületen található űrlapon (létszámfeltöltési űrlap).
      5. A névsor feltöltésekor az előzetesen meghatározott (kérelem űrlapon benyújtott) képzésektől nem lehet eltérni, tehát a képzési programok személlyel való feltöltésekor ragaszkodni szükséges a kérelem benyújtásakor feltüntetett (név nélküli) személyekhez rendelt képzés(ek)hez.
      6. Amennyiben a képzésből lemorzsolódás történik, a lemorzsolódott résztvevő(k)re vonatkozó, képzési előlegként folyósított összeg visszakövetelésre kerül.
      7. Az elméleti tanórákról, a gyakorlati képzésről, illetve a konzultációkról való megengedett hiányzás mértéke legfeljebb az adott képzés összesen óraszámának 10%-a. A hiányzási mérték túllépése esetén az adott egyén képzése nem minősül teljesítettnek.
      8. A hiányzás miatti lemorzsolódás esetében a személy képzési költsége (előleg) és az elszámolt kiesőidőre járó bértámogatás visszakövetelésre kerül a foglalkoztatótól.
      9. Amennyiben a hiányzás miatti lemorzsolódások következtében a képző nyilatkozata alapján a képzés nem folytatható, akkor a teljes képzési költség és kifizetett kieső munkaidőre járó bértámogatás visszakövetelésre kerül a foglalkoztatótól.
      10. Az eredményességmérés tekintetében minden képzésbe bevont személy a bázisba tartozik.
      11. A cserével megnövelt képzésben résztvevők létszáma lesz az eredményességmérés bázisa.

GINOP Plusz 3.2.1-21 Hirdetmény

Felnőttképzési Intézmény

GINOP Plusz 3.2.1-21 előregisztráció

#Ginop321 #Ginop #Bértámogatás #Képzésitámogatás #Képzés #Modello #Felnőttképzés #Tanfolyam #Softskill #IKT #Szakmaiképzés #Nyelviképzés #Informatikaiképzés #Excelképzés #Ginop+ #Ginop+321 #Támogatásikérelem #150millió #15milliárd #Önállókérelem #Együtteskérelem #Támogathatóképzések #Támogatás #Pályázat #Pályázatiforrás #Válságtámogatás #Előleg #Előlegigénylés #Fontosinformáció #IIIütem #3ütem #Ginop+321IIIütem #Mikrovállalat #Kisvállalat #Középvállalat #Nagyvállalat

GINOP Plusz 3.2.1-21 pályázati felhívás kérelmek típusai, benyújtás helye és ideje

GINOP Plusz 3.2.1-21 III. Ütem.

 

 

 

 

 

 

 

A támogatási kérelmet 2024. március 05. napjától lehet benyújtani a https://www.munka.hu/ oldalon található nyomtatványkitöltő alkalmazáson keresztül. A benyújtási határidő a jelen hirdetményszakaszban meghirdetett forrás kimerüléséig, de legkésőbb 2024. június 30. napjáig terjed. A kérelmeket a Nemzetgazdasági Minisztérium által kijelölt, állami foglalkoztatási szerv hatáskörében eljáró kiemelt partnerként nevesített Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal hivatali kapujára kell benyújtani, amely ezután továbbítja az illetékes fővárosi vagy vármegyei kormányhivatal állami foglalkoztatási szerv hatáskörében eljáró szervezetéhez. A támogatásról való döntés a foglalkoztatást elősegítő szolgáltatásokról és támogatásokról, valamint a foglalkoztatás felügyeletéről szóló törvények és rendeletek alapján történik, figyelembe véve a hirdetményben szereplő szempontokat. A pozitív elbírálást követően hatósági szerződést kötnek a kérelmezővel, amelyben részletesen rögzítik a támogatással kapcsolatos jogokat és kötelezettségeket, valamint az elszámolás és az eredményességi elvárások szabályait. Az önálló kérelmek és az együttes kérelmek különféle típusai közül választhatnak a pályázók, az együttes kérelmeknél az integrátor nyújtja be a kérelmet, de a beszállítók is önállóan kell, hogy teljesítsék az elvárásokat és a kötelezettségeket.

Mikor és hogyan lehet benyújtani a támogatási kérelmet?

A kérelem a 2024. március 05. napjától nyújtható be, a jelen hirdetményszakaszban meghirdetett forrás kimerüléséig, de legkésőbb 2024. június 30. napjáig a https://www.munka.hu/ oldalon található nyomtatványkitöltő alkalmazáson keresztül.

A kérelmet a Nemzetgazdasági Minisztérium által kijelölt, állami foglalkoztatási szerv hatáskörében eljáró kiemelt partnerként nevesített Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal hivatali kapujára kell benyújtani, mely szervezet továbbítja a kérelmet a foglalkoztató székhelye szerint illetékes fővárosi vagy vármegyei kormányhivatal állami foglalkoztatási szerv hatáskörében eljáró, foglalkoztatási feladatokat ellátó szervezeti egységéhez.

Az illetékes fővárosi vagy vármegyei kormányhivatal állami foglalkoztatási szerv hatáskörében eljáró, foglalkoztatási feladatokat ellátó szervezeti egysége dönt a támogatásról. A támogatással összefüggő tennivalók és eljárások tekintetében az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény (továbbiakban Ákr.), a foglalkoztatást elősegítő szolgáltatásokról és támogatásokról, valamint a foglalkoztatás felügyeletéről szóló 2020. évi CXXXV. törvény, valamint a 100/2021. (II. 27.) Korm. rendelet szabályai szerint kell eljárni, a hirdetményben szereplő szempontoknak történő megfelelés vizsgálatával összhangban.

A kérelem pozitív elbírálását követően a kérelmezővel a támogatás elbírálásában illetékes fővárosi vagy vármegyei kormányhivatal állami foglalkoztatási szerv hatáskörében eljáró, foglalkoztatási feladatokat ellátó szervezeti egysége hatósági szerződést köt, melyben

részletesen rögzítésre kerülnek a támogatással kapcsolatos jogok és kötelezettségek, a támogatás elszámolására, valamint az eredményességi elvárásokra vonatkozó szabályok.

Együttes kérelem esetén minden, az együttes kérelemben támogatást igénylő vállalkozással az illetékes fővárosi vagy vármegyei kormányhivatal állami foglalkoztatási szerv hatáskörében eljáró, foglalkoztatási feladatokat ellátó szervezeti egysége külön hatósági szerződést köt.

GINOP+ 3.2.1 Pályázati előregisztráció

 

Kérelmek típusai

Támogatást a vállalkozás önállóan igényelhet, vagy a beszállítói integrátor és a beszállítói együttes kérelmet is benyújthatnak.

Ennek megfelelően kétféle kérelem benyújtására van lehetőség:

  • önálló kérelem: a pályázó vállalat kizárólag saját munkavállalói számára valósít meg egy vagy több, belső vagy vásárolt szolgáltatásként megvalósuló „külső” képzést (továbbiakban: külső képzés). A képzések típusainak részletes leírását a Hirdetmény 7.2. pontja tartalmazza.

  • együttes kérelem: együttes kérelmet beszállítói integrátor vállalat nyújthat be.

Az együttes kérelem a beszállítói integrátor saját munkavállalóinak és a beszállító(k) munkavállalóinak közös képzését tartalmazza. Az ilyen kérelemben foglalt képzések is lehetnek belső, vagy vásárolt szolgáltatásként megvalósuló külső képzések.

Egy kérelmen belül több képzés is szerepelhet (tehát pl. egy önálló kérelemben több képzés és képzés típus is szerepelhet – belső képzés és külső, piaci szolgáltatótól vásárolt külső képzés egyaránt).

    1. Együttes kérelem részletszabályai

      Beszállítói integrátor az a termelőtevékenységet végző vállalkozás, amely főegységeket és/vagy részegységeket állít elő beszállítóktól kapott részegységek felhasználásával.

      Ezzel egyidejűleg szervezi és koordinálja beszállítóinak tevékenységét, illetve azok számára minőségbiztosítási és logisztikai tevékenységet is végezhet. Integrátor vállalat az adott kész-, vagy félkész termék tekintetében a beszállítói lánc legmagasabb szintjén álló vállalkozás lehet (továbbiakban beszállítói integrátor). Olyan vállalkozás, melynek a bevételeinek több mint 50 százaléka képzési tevékenységből származik, nem lehet beszállítói integrátor.

      Beszállító az a vállalkozás, amely a végtermék előállítási, gyártási vagy összeszerelési fázisa során alkatrész(eke)t és/vagy részegység(eke)t és/vagy szerszámot/gyártástechnológiát és/vagy adalékanyagot és/vagy alapanyagot és/vagy know how-t fejleszt, állít elő, gyárt, szerel össze a végtermék gyártója, vagy annak beszállítói integrátora részére (továbbiakban beszállító) (ideértve építőipari főtevékenység esetében az alvállalkozókat is).

      Együttes kérelem esetén egy cég a beszállító és beszállítói integrátor szerepek közül csak egyet tölthet be (tehát egy vállalat, vagy csak beszállítói integrátorként vagy csak beszállítóként jelenhet meg az együttes kérelemben).

      Az együttes kérelmet minden esetben az integrátor nyújtja be, amihez a beszállító cégek meghatalmazása szükséges (meghatalmazás minta a Hirdetmény 3. mellékletét képezi). Beszállítói szerepben együttes kérelem nem adható be.

      Együttes kérelem esetén a támogatás igénybevételére vonatkozó jogosultsági elvárásoknak és a támogatásból fakadó kötelezettségeknek a beszállítói integrátor és a beszállító vállalkozásoknak külön-külön kell megfelelniük, az eredményességi elvárásokat minden vállalkozásnak önállóan teljesítenie kell.

      Együttes kérelem esetén szakmai megvalósításhoz kapcsolódó költség nem igényelhető.

 

GINOP Plusz 3.2.1-21 Hirdetmény Felnőttképzési Intézmény GINOP Plusz 3.2.1-21 előregisztráció

#Ginop321 #Ginop #Bértámogatás #Képzésitámogatás #Képzés #Modello #Felnőttképzés #Tanfolyam #Softskill #IKT #Szakmaiképzés #Nyelviképzés #Informatikaiképzés #Excelképzés #Ginop+ #Ginop+321 #Támogatásikérelem #150millió #15milliárd #Önállókérelem #Együtteskérelem #Támogathatóképzések #Támogatás #Pályázat #Pályázatiforrás #Válságtámogatás #Előleg #Előlegigénylés #Fontosinformáció #IIIütem #3ütem #Ginop+321IIIütem #Mikrovállalat #Kisvállalat #Középvállalat #Nagyvállalat

GINOP Plusz 3.2.1-21 pályázati felhívás benyújtási feltételei

GINOP Plusz 3.2.1-21 III. Ütem.

 

 

 

 

 

 

A támogatási kérelem benyújtásának feltételei

Ki nyújthat be támogatási kérelmet?

Azon támogatást igénylő nyújthat be támogatási kérelmet, aki

  1. rendelkezik legalább egy lezárt, beszámolóval alátámasztott teljes (365 napot jelentő) üzleti évvel (az előtársaságként való működés időszaka ebbe nem számít bele). A KKV minősítés alapja a bizonyos támogatási kategóriáknak a belső piaccal összeegyeztethetővé nyilvánításáról szóló, 2014. június 17-i 651/2014/EU bizottsági rendelet.
  2. Egy lezárt, beszámolóval alátámasztott teljes (365 napot jelentő) üzleti évvel nem rendelkező vállalkozás abban az esetben nyújthat be támogatási kérelmet, amennyiben főtevékenységét az 1. sz. táblázatban felsorolásra került magas energiaintenzitású termelésben érintett ágazatokban végzi és az alábbi feltételek teljesülnek:
    1. a magas energiaintenzitású ágazathoz tartozó főtevékenység legkésőbb 2023.07.31-ig bejegyzésre került és
    2. a munkáltató vállalja, hogy a vállalkozását fenntartja és az eredményesség mérési vizsgálat időpontjában a vállalkozás főtevékenysége továbbra is az 1. sz. táblázatban felsorolt, a magas energiaintenzitású termelésben érintett ágazatba tartozik.
  3. Minden magas energiaintenzitású ágazatban fő tevékenységet végző vállalkozás esetében elvárás, hogy legalább egy zöld átálláshoz kapcsolódó képzést is valósítson meg.

Magas energiaintenzitású termelésben érintett ágazatban tevékenykedő vállalkozásoknak azon vállalatok minősülnek, amelyek esetén a legutolsó lezárt, beszámolóval alátámasztott teljes (365 napot jelentő) üzleti év beszámolója szerinti fő tevékenysége (fő TEÁOR) az alábbi 1. sz. táblázatban felsorolt valamely ágazathoz tartozik, vagy az egy lezárt, beszámolóval alátámasztott teljes üzleti évvel nem rendelkező vállalatok esetén az 1.sz. táblázatban felsorolt valamely ágazathoz tartozó fő tevékenysége legkésőbb 2023.07.31-ig bejegyzésre került.

1.sz. táblázat: Magas energiaintenzitású termelésben érintett ágazatok listája

2021 ágazat teáor 2 melléklet

energiaktg árbvételhez viszonyítva 2021.

2017 Szintetikus kaucsuk alapanyag gyártása

49,46

2331 Kerámiacsempe, -lap gyártása

26,42

2311 Síküveggyártás

23,16

1711 Papíripari rostanyag gyártása

19,50

2352 Mész-, gipszgyártás

17,92

2011 Ipari gáz gyártása

15,43

2410 Vas-, acél-, vasötvözet-alapanyag gyártása

13,82

2540 Fegyver-, lőszergyártás

13,53

2313 Öblösüveggyártás

12,79

1062 Keményítő, keményítőtermék gyártása

12,40

2332 Égetett agyag építőanyag gyártása

12,31

2399 M.n.s. egyéb nemfém ásványi termék gyártása

12,22

2451 Vasöntés

11,86

2351 Cementgyártás

11,12

1712 Papírgyártás

10,96

2014 Szerves vegyi alapanyag gyártása

10,07

GINOP+ 3.2.1 Pályázati előregisztráció

 

 

  1. Magyarországon székhellyel rendelkező kettős könyvvitelt vezető gazdasági társaság, szövetkezet, vagy az Európai Gazdasági Térség területén székhellyel és Magyarországon fiókteleppel rendelkező szövetkezet vagy kettős könyvvitelt vezető gazdasági társaság fióktelepe, kettős könyvvitelt vezető egyéni cég és egyéni vállalkozás.
  2. A 2021-2027 programozási időszakban az egyes európai uniós alapokból származó támogatások felhasználásának rendjéről szóló 256/2021 (V. 18.) Korm. rendelet 95. §

    (2) bekezdése, valamint az 1300/2016. (VI. 13.) Korm. határozat alapján a többségi állami tulajdonban álló gazdasági társaságok csak akkor nyújthatnak be támogatási kérelmet, ha a Kormány előzetesen hozzájárult.

  3. A támogatást igénylő rendelkezik a képzés megvalósításához szükséges önerővel, amely legalább a projekt elszámolható összköltségének az igényelt támogatási összeggel csökkentett része, erről szóló bankszámla kivonat a kérem kötelező mellékletét kell, hogy képezze. Az önerő lehet saját forrás és egyéb, az államháztartási alrendszereiből származó egyéb támogatás is.
  4. Saját forrásnak a kedvezményezett által a projekthez igénybevett állami támogatást, valamint az Európai Unió intézményei, ügynökségei, közös vállalkozásai vagy más szervei által központilag kezelt, a tagállam ellenőrzése alá sem közvetlenül, sem közvetve nem tartozó uniós finanszírozást nem tartalmazó forrás minősül.
  5. A támogatást igénylőnek a kérelem benyújtásakor, a hatósági szerződés megkötésekor, valamint a támogatási összeg folyósításakor nem áll fenn az 2011. évi CXCV. törvény (továbbiakban: Áht.) 50.§ (6) bekezdésében foglalt köztartozása.

    munkáltató köztartozás-mentességének kormányhivatal felé történő igazolása két módon lehetséges:

    • a munkáltatónak a NAV „Köztartozásmentes adózói adatbázisából” való lekérdezésével – a lekérdezés a kormányhivatalok feladata

      https://nav.gov.hu/adatbazisok/koztartozasmentes/egyszeru_lekerdezes, illetve https://nav.gov.hu/adatbazisok/koztartozasmentes/csoportos_adoszam_lekerdezes;

    • abban az esetben, ha a munkáltató nem szerepel a számára nem kötelező köztartozásmentes adózói adatbázisban, a köztartozás-mentességét 30 napnál nem régebbi, NAV által kiállított nemleges („nullás”) adóigazolással kell igazolnia.
  6. A támogatást igénylő jogerős végzéssel elrendelt felszámolási-, csőd-, végelszámolási, kényszertörlési, a megszüntetésére irányuló egyéb, vagy egyéb a támogatást igénylő fizetésképtelenségével összefüggésben indult eljárás alatt nem áll.
  7. A támogatást igénylő megfelel az államháztartásról szóló Áht. 50. § (1) bekezdése szerinti követelménynek:
    1. megfelel a rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményeinek,
    2. a köztulajdonban álló gazdasági társaságok takarékosabb működéséről szóló törvényben foglalt közzétételi kötelezettségének eleget tett,
    3. átlátható szervezetnek minősül.
  8. A támogatást igénylő munkáltató a kérelem benyújtását megelőző egy évben maradéktalanul megtartotta a munkaügyi, illetve munkavédelmi jogszabályok rendelkezéseit és ezt a támogatás folyósítása alatt is vállalja.
  9. Egy meghirdetési szakaszban egy vállalkozás egy kérelmet nyújthat be önálló vagy együttes kérelem formájában. Ugyanazon vállalkozás abban az esetben nyújthat be többször támogatási kérelmet képzések megvalósítására, amennyiben a korábbi igénylési körben (korábbi hirdetményi szakaszban) támogatott képzések megvalósultak, és a záró elszámolást benyújtotta, a visszafizetési kötelezettségnek (szükség szerint) eleget tett.
  10. Az ismételt kérelemben csak olyan személyek vehetnek részt, akik még nem részesültek ezen program keretében támogatásban, vagy az utolsó támogatott képzésük befejezését követően a 180. napi hatásvizsgálat lezárult. A munkavállalónak ismételt bevonás esetében a kérelem benyújtásának időpontjában kell megfelelnie a

    180. napi hatásvizsgálatra vonatkozó feltételnek, amely a képzési névsor benyújtásakor ellenőrzésre kerül.

  11. Ha az adott projektre vonatkozó támogatási kérelme korábban elutasításra vagy kizárásra került, vagy a döntés előtt azt a támogatást igénylő visszavonta, akkor ugyanazon projekt vonatkozásában ismét igényelhető támogatás. Kivétel ez alól, ha a projekt már megkezdett, vagy ha az elutasítás indoka alapján egyértelmű, hogy a projekt nem támogatható. Amennyiben a projekt szakmai tartalma miatt került elutasításra, úgy a támogatási kérelem benyújtására a szakmai tartalom átdolgozása után ismét van lehetőség.
  12. Együttes kérelem (6. pont szerint) esetén
    1. a támogatást benyújtó (beszállítói integrátor) rendelkezik a szükséges beszállítói meghatalmazásokkal. A meghatalmazás tartalmazza, hogy a meghatalmazott beszállító integrátori szerepében a kérelmet benyújthatja. Ugyanakkor az esetleg hiánypótlási kötelezettséget az egyes beszállítók önállóan teljesítik, pozitív elbírálás esetén a hatósági szerződés külön-külön kerül megkötésre. (lásd 3. melléklet).
    2. a támogatást igénylők (beszállítói integrátor és beszállító(k)) rendelkeznek a beszállítói és integrátori viszony igazolásához szükséges dokumentumokkal. Támogatást igénylőnek nyilatkoznia kell minden, az együttes kérelemben szereplő beszállítóról külön-külön, hogy a beszállítói

      tevékenységre vonatkozóan szerződéses jogviszonyban állnak. Nyilatkozni szükséges továbbá arról is, hogy a beszállító az integrátor beszállítójával szerződéses jogviszonyban áll vagy sem. (lásd 4. melléklet)

    3. ha a támogatást igénylő beszállítói integrátor vállalkozás és beszállítói ugyanazon képzés megvalósítására nyújtanak be kérelmet, a támogatás igénybevételére vonatkozó jogosultsági elvárásoknak és a támogatásból fakadó kötelezettségeknek a vállalkozásoknak külön-külön kell megfelelniük.
    4. a hiánypótlás nem teljesítése az érintett támogatást igénylők részéről az együttes kérelem teljes egészének elutasítását vonja maga után.

    5. a záró elszámolást a vállalkozásoknak külön-külön kell teljesíteniük.
      GINOP+ 3.2.1 Pályázati előregisztráció

       

       

  13. A támogatott vállalkozás jogi forma szerint (GFO):
  • 113 Korlátolt felelősségű társaság
  • 114 Részvénytársaság
  • 117 Betéti társaság
  • 121 Szociális szövetkezet
  • 122 Takarék- és hitelszövetkezet
  • 123 Iskolaszövetkezet
  • 124 Agrárgazdasági szövetkezet
  • 126 Biztosító szövetkezet
  • 129 Egyéb szövetkezet
  • 141 Európai részvénytársaság (SE)
  • 142 Európai szövetkezet (SCE)
  • 143 Magyarországi székhelyű európai gazdasági egyesülés
  • 144 Európai területi együttműködési csoportosulás (EGTC)
  • 226 Külföldi vállalkozás magyarországi fióktelepe
  • 227 Külföldi székhelyű európai gazdasági egyesülés magyarországi telephelye
  • 572 Nonprofit korlátolt felelősségű társaság
  • 573 Nonprofit részvénytársaság
  • 574 Európai kutatási infrastruktúráért felelős konzorcium (ERIC) 228 Egyéni cég
  • 231 Egyéni vállalkozó

A támogatási intenzitás meghatározásánál kérjük, vegyék figyelembe, hogy a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló 2004. évi XXXIV. törvény 3. § (4) alapján nem minősül KKV-nak az a vállalkozás, amelyben az állam vagy az önkormányzat közvetlen vagy közvetett tulajdoni részesedése – tőke vagy szavazati joga alapján – külön-külön vagy együttesen eléri, vagy meghaladja a 25%-ot.

  • Milyen esetben nem nyújtható támogatás

    A továbbadott támogatás esetében nem ítélhető meg támogatás azon támogatást igénylő részére:

    1. amely olyan projektet kíván megvalósítani, amelynek tartalma a Hirdetményben megfogalmazott célokkal nincs összhangban,
    2. amelynek a saját tőkéje a támogatási kérelem benyújtását megelőző jóváhagyott (közgyűlés, taggyűlés, illetve a tulajdonosok által jóváhagyott) legutolsó lezárt, teljes üzleti év éves beszámolója alapján negatív,
    3. amelynek a támogatási kérelem benyújtását megelőző jóváhagyott (közgyűlés, taggyűlés, illetve a tulajdonosok által jóváhagyott) legutolsó lezárt, teljes üzleti év éves beszámolója alapján a saját tőkéje a törzstőke (alaptőke) jogszabályban előírt legkisebb mértéke alá csökkent,
    4. amely vállalkozás esetében a benyújtott támogatási kérelmében rögzített projektjének az elszámolható összköltsége meghaladja a támogatási kérelem benyújtását megelőző jóváhagyott (közgyűlés, taggyűlés, illetve a tulajdonosok által jóváhagyott), legutolsó lezárt, teljes üzleti év éves beszámoló szerinti nettó árbevétel összegét,
    5. amely nonprofit gazdasági társaság esetében a benyújtott támogatási kérelmében rögzített projektjének az elszámolható összköltsége meghaladja a támogatási kérelem benyújtását megelőző jóváhagyott (közgyűlés, taggyűlés, illetve a tulajdonosok által jóváhagyott), legutolsó lezárt, teljes üzleti év éves beszámoló szerinti összes bevétel összegét,
    6. amellyel szemben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), illetve az elődszervezete az APEH által indított végrehajtási eljárás van folyamatban a támogatási kérelem benyújtásának időpontjában,
    7. amelynek támogatása az európai uniós jog megsértését eredményezné,
    8. amelynek korábbi projektmegvalósítása a kormányhivatal által kezdeményezett elállással záródott a benyújtást megelőző 5 éven belül.
    9. amely nem nyújtja be a költségek alátámasztásához szükséges 3 db árajánlatot. A külső képzések esetében a tartalmi követelményeket „A képző kiválasztásának alátámasztására és képzőre vonatkozó feltételek teljesítésére irányadó minimális tartalmi követelmények” című 1. sz. melléklet tartalmazza. (A többi költségtétel esetében az árajánlatra vonatkozó elvárásokat a 12.8. pont tartalmazza)
    10. de minimis támogatás esetén: amely tevékenysége nem felel meg az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének a csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló 1407/2013/EU bizottsági rendeletben foglaltaknak.
    11. mezőgazdasági de minimis támogatás esetén:
      1. amely tevékenysége nem felel meg az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének a mezőgazdasági ágazatban nyújtott csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló 1408/2013/EU bizottsági rendeletekben foglaltaknak.
      2. amely a továbbadott támogatás igénylésekor nem szerepel a Magyar Államkincstárnál (MÁK) az Egységes Mezőgazdasági Ügyfél-nyilvántartási Rendszerben kérelemre nyilvántartásba vett ügyfélként.
    12. Képzési támogatás esetén: amely tevékenysége nem felel meg a Szerződés 107. és 108. cikke alkalmazásában bizonyos támogatási kategóriáknak a belső piaccal összeegyeztethetővé nyilvánításáról szóló, 2014. június 17-i 651/2014/EU bizottsági rendeletben és a 638/2023. (XII.28.) Korm. rendeletben foglaltaknak
    13. valamint az energiaintenzív ágazatokban tevékenykedő vállalkozásnak nyújtott támogatás esetén, amely nem felel meg „Az állami támogatásokra vonatkozó, az Ukrajna elleni orosz agresszióval összefüggésben a gazdaság támogatását célzó ideiglenes válság- és átállási keret” című

      bizottsági közlemény (2023/C 101/03) – Temporary Crisis and Transition Framework, TCTF) 2.1 szakaszában és a 638/2023. (XII.28.) Korm. rendeletben foglaltaknak.

  • Nem nyújtható képzési támogatás

    1. nehéz helyzetben lévő vállalkozás részére,
    2. versenyképtelen szénbányák bezárásához,
    3. azon szervezet részére, amely az Európai Bizottság európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatás visszafizetésére Magyarországot kötelező határozatának alapján fennálló visszafizetési kötelezettségének nem tett eleget.
    4. azon támogatást igénylő vállalkozás részére, amely azt mezőgazdasági termékek feldolgozásához vagy forgalmazásához használja fel, amennyiben
      1. a támogatás összege az elsődleges termelőktől beszerzett vagy érintett vállalkozások által forgalmazott ilyen termékek ára vagy mennyisége alapján kerül rögzítésre, vagy
      2. a támogatás az elsődleges termelőknek történő teljes vagy részleges továbbítástól függ,
    5. azon támogatást igénylő vállalkozás részére, amely tevékenysége exporttal kapcsolatos, ha az az exportált mennyiségekhez, értékesítési hálózat kialakításához és működtetéséhez vagy az exporttevékenységgel összefüggésben felmerülő egyéb folyó kiadásokhoz közvetlenül kapcsolódik,
    6. azon támogatást igénylő vállalkozás számára, amely a támogatás felhasználását az import áru helyett hazai áru használatától teszi függővé,
    7. olyan feltétellel, amely az európai uniós jog megsértését eredményezi,
    8. atomenergia termeléshez,
    9. a kötelező nemzeti képzési előírásoknak való megfeleléshez, valamint – támogatott beruházás esetén – a beruházás alapvető működtetéséhez szükséges képzéshez.
  • Nem nyújtható általános csekély összegű (de minimis) továbbadott támogatás (1407/2013/EU bizottsági rendelet)

    1. halászati és akvakultúra-termékek termeléséhez,
    2. halászati és akvakultúra-termékek feldolgozásához és forgalmazásához nyújtott támogatás esetén, ha a támogatás összegét a piacon vásárolt vagy forgalomba hozott termékek ára vagy mennyisége alapján határozzák meg,
    3. mezőgazdasági termékek elsődleges termelésével foglalkozó vállalkozásoknak,
    4. a közúti kereskedelmi árufuvarozást ellenszolgáltatás fejében végző vállalkozások számára nyújtott támogatás teherszállító járművek megvásárlására.
    5. azon támogatást igénylő vállalkozás részére, amely azt mezőgazdasági termékek feldolgozásához vagy forgalmazásához használja fel, amennyiben
      1. támogatás összege az elsődleges termelőktől beszerzett vagy érintett vállalkozások által forgalmazott ilyen termékek ára vagy mennyisége alapján kerül rögzítésre, vagy
      2. a támogatás az elsődleges termelőknek történő teljes vagy részleges továbbítástól függ,
    6. exporttal kapcsolatos tevékenységhez, ha az az exportált mennyiségekhez, értékesítési hálózat kialakításához és működtetéséhez vagy az exporttevékenységgel összefüggésben felmerülő egyéb folyó kiadásokhoz közvetlenül kapcsolódik,
    7. azon támogatást igénylő vállalkozás számára, amely a támogatás felhasználását az import áru helyett hazai áru használatától teszi függővé.
    8. olyan feltétellel, amely az európai uniós jog megsértését eredményezi.

    Amennyiben a vállalkozás az a)-c) pontokban kizárt ágazatok bármelyikében és ezektől eltérő egy vagy több ágazatban egyaránt végez tevékenységet, az általános csekély összegű (de minimis) támogatás akkor nyújtható ez utóbbi egyéb tevékenységhez, ha a vállalkozás megfelelő eszközökkel – úgymint a tevékenységek szétválasztásával vagy számviteli elkülönítéssel – biztosítja, hogy az a)-c) pontokban említett kizárt ágazatokban végzett tevékenységek ne részesüljenek általános csekély összegű (de minimis) támogatásban.

  • Nem nyújtható mezőgazdasági csekély összegű (de minimis) továbbadott támogatás az alábbi támogatásokhoz (1408/2013/EU Bizottsági rendelet)

    1. olyan támogatás, amelynek összege a piacon forgalmazott termékek ára vagy mennyisége alapján kerül rögzítésre;
    2. a harmadik országokba vagy tagállamokba irányuló exporttal kapcsolatos tevékenységekhez nyújtott támogatás, nevezetesen az exportált mennyiségekhez, az értékesítési hálózat kialakításához és működtetéséhez vagy az exporttevékenységgel összefüggésben felmerülő egyéb folyó kiadásokhoz közvetlenül kapcsolódó támogatás;
    3. az importáruval szemben belföldi áru használatához kötött támogatás;
    4. olyan feltétellel, amely az európai uniós jog megsértését eredményezi.
  • Nem nyújtható válságtámogatás1:

    1. „Az állami támogatásokra vonatkozó, az Ukrajna elleni orosz agresszióval összefüggésben a gazdaság támogatását célzó ideiglenes válság- és átállási keret” című (2023/C 101/03. számú) bizottsági közlemény 1.1. szakaszában felsorolt jogi aktusokban meghatározott szankciók, valamint a bizottsági közlemény elfogadását követően az Európai Unió szervei által Oroszország Ukrajna elleni agressziójára tekintettel bevezetett egyéb szankciók hatálya alá tartozó vállalkozásoknak, ideértve többek között, de nem kizárólagosan a következőket:
      1. az említett szankciókat bevezető jogi aktusokban kifejezetten megnevezett személyeknek, szervezeteknek vagy szerveknek

        1 https://eur-lex.europa.eu/legal-content/HU/TXT/HTML/?uri=CELEX:52023XC0317(01)

      2. az EU által elfogadott szankciókkal sújtott személyek, szervezetek vagy szervek tulajdonában vagy ellenőrzése, meghatározó befolyása alatt álló vállalkozásoknak; vagy
      3. az EU által elfogadott szankciókkal sújtott ágazatokban tevékenykedő vállalkozásoknak, amennyiben a támogatás aláásná a vonatkozó szankciók célkitűzéseit.
    2. amennyiben annak feltétele az, hogy a kedvezményezett a gazdasági tevékenységét áthelyezze az EGT-n belül egy másik országból Magyarország területére,
    3. mezőgazdasági termékek elsődleges termelésével foglalkozó vállalkozások részére, amennyiben a támogatás a piacon forgalmazott termékek ára vagy mennyisége alapján kerülne meghatározásra,
    4. a halászati és akvakultúra-ágazatban működő vállalkozásoknak, amennyiben az a 717/2014/EU bizottsági rendelet 1. cikk (1) bekezdés a)-k) pontjában említett támogatási kategóriák közé tartozik,
    5. amennyiben a válságtámogatás támogatástartalma a válságtámogatásról szóló európai bizottsági közlemény 2.1. szakasza alapján nyújtott egyéb támogatásokkal együtt vállalkozásonként – a vállalkozás kapcsolt vállalkozásait is figyelembe véve – meghaladja a 2 250 000 eurónak, a mezőgazdasági termékek elsődleges termelésével foglalkozó vállalkozások esetén a 280 000 eurónak, a halászati és akvakultúra-ágazathoz tartozó vállalkozások esetén pedig a 335 000 eurónak megfelelő forintösszeget,
    6. olyan feltétellel, amely az európai uniós jog megsértését eredményezi.

      Az érintettségről a vállalkozás a támogatás odaítélését megelőzően nyilatkozik.

GINOP Plusz 3.2.1-21 Hirdetmény Felnőttképzési Intézmény GINOP Plusz 3.2.1-21 előregisztráció

#Ginop321 #Ginop #Bértámogatás #Képzésitámogatás #Képzés #Modello #Felnőttképzés #Tanfolyam #Softskill #IKT #Szakmaiképzés #Nyelviképzés #Informatikaiképzés #Excelképzés #Ginop+ #Ginop+321 #Támogatásikérelem #150millió #15milliárd #Önállókérelem #Együtteskérelem #Támogathatóképzések #Támogatás #Pályázat #Pályázatiforrás #Válságtámogatás #Előleg #Előlegigénylés #Fontosinformáció #IIIütem #3ütem #Ginop+321IIIütem #Mikrovállalat #Kisvállalat #Középvállalat #Nagyvállalat

GINOP Plusz 3.2.1-21 pályázati felhívás – A támogatás célja, mértéke, összege

GINOP Plusz 3.2.1-21 III. Ütem.

A munkavállalók és vállalatok alkalmazkodóképességének és termelékenységének javítása a munkaerő fejlesztésén keresztül történő támogatásáról

Jelen Hirdetmény „A munkavállalók és vállalatok alkalmazkodóképességének és termelékenységének javítása a munkaerő fejlesztésén keresztül történő támogatásáról” program harmadik szakaszának meghirdetésével kapcsolatos pályázati feltételeket és információkat tartalmazza.

A Támogatást a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz éves fejlesztési keretének megállapításáról szóló 1300/2021. (V. 21.) Korm. határozatban (továbbiakban: 1300/2021. (V. 21.) Korm. határozat) nevesített, GINOP Plusz 3.2.1-21-2021-00001 – A munkavállalók és vállalatok alkalmazkodóképességének és termelékenységének javítása a munkaerő fejlesztésén keresztül című kiemelt projekt Felhívása alapján a Nemzetgazdasági Minisztérium, valamint a fővárosi és vármegyei kormányhivatalok által alkotott konzorcium a Kulturális és Innovációs Minisztérium szakpolitikai közreműködésével, a foglalkoztatást elősegítő szolgáltatásokról és támogatásokról, valamint a foglalkoztatás felügyeletéről szóló 2020. évi CXXXV. törvény továbbá a foglalkoztatást elősegítő szolgáltatásokról és támogatásokról szóló 100/2021. (II. 27.) Korm. rendelet 41.§-a (1) bekezdés felhatalmazása alapján feltételesen vissza nem térítendő támogatásként nyújtja.

A program forrását az Európai Szociális Alap+ és Magyarország költségvetése társfinanszírozásban biztosítja.

GINOP+ 3.2.1 Pályázati előregisztráció

 

 

Tartalom

  1. A támogatás célja 5
  2. Támogatás mértéke, összege 5
  3. Támogatható tevékenységek 5
    1. Kötelezően megvalósítandó, önállóan támogatható tevékenység 5
    2. Önállóan nem támogatható, választható tevékenységek 6
  4. A támogatási kérelem benyújtásának feltételei 6
    1. Ki nyújthat be támogatási kérelmet? 6
    2. Milyen esetben nem nyújtható támogatás 9
    3. Nem nyújtható képzési támogatás 11
    4. Nem nyújtható általános csekély összegű (de minimis) továbbadott támogatás (1407/2013/EU bizottsági rendelet) 11
    5. Nem nyújtható mezőgazdasági csekély összegű (de minimis) továbbadott támogatás az alábbi támogatásokhoz (1408/2013/EU Bizottsági rendelet) 12

    6. Nem nyújtható válságtámogatás 12
  5. Mikor és hogyan lehet benyújtani a támogatási kérelmet? 13
  6. Kérelmek típusai 14
    1. Együttes kérelem részletszabályai 14
  7. Képzésekre vonatkozó feltételek 15
    1. Milyen képzésekre lehet benyújtani támogatási kérelmet? 15
    2. Támogatható képzések típusai 15
    3. Milyen képzések nem támogathatók? 17
    4. További képzési feltételek 17
  8. A képzésben résztvevőkre vonatkozó feltételek 19
    1. Munkavállalók cseréje 20
  9. A képzőkre vonatkozó feltételek – Külső képzések esetében 21
    1. A képzésekre vonatkozó feltételek (külső -, belső képzésekre egyaránt) 22
  10. A képzésekkel kapcsolatos adatszolgáltatás 24
  11. A képzési program időtartama 25
    1. Mikor kezdhető meg a képzési program 25
    2. Mennyi idő alatt kell fizikailag befejezni a képzési programot? 25
  12. Elszámolhatóság 25
    1. Mekkora önerő kell a projekthez? 25
    2. Elszámolható képzési költség tételek 25
      1. Elszámolható képzési költség tételek – Vásárolt szolgáltatásként megvalósuló külső képzés esetében 26
      2. Elszámolható képzési költség tételek – Belső képzés esetében 26
    3. Elszámolható képzési óradíjak 27
    4. A Képzési támogatás összetétele 27
      1. Egy főre jutó maximálisan elszámolható képzési költség 28
      2. Egy főre jutó képzési költség számítása (képzési támogatásszámítás) 28
      3. További elszámolhatósági szabályok a képzési költségek vonatkozásában 29

    5. Bértámogatás összetétele 29
      1. Egy főre jutó bértámogatás 30
    6. Szakmai megvalósításban közreműködő munkatárs költsége – szakmai megvalósításhoz kapcsolódó személyi jellegű ráfordítás 30
    7. Melyek az elszámolható költségek mértékére és arányára vonatkozó elvárások? 31

    8. Az elszámolható költségekkel kapcsolatos egyéb elvárások 31
  13. Támogatási intenzitás 32
  14. Horizontális szempontok érvényesítésével kapcsolatos elvárások 33
  15. A Támogatás folyósítása 34
    1. Előlegigénylés 34
    2. Kifizetéssel kapcsolatos egyéb tudnivalók 35
  16. A projekt megvalósítása után milyen kötelezettségek állnak fenn? 35
    1. Eredményességmérési feltételek 35
    2. Továbbfoglalkoztatási kötelezettség 37
  17. A támogatási kategóriákra vonatkozó szabályok 37
    1. Általános csekély összegű (de minimis) támogatás szabályai 37
    2. Mezőgazdasági csekély összegű (de minimis) támogatás szabályai 39
    3. Képzési támogatás szabályai 41
    4. A válságtámogatásra vonatkozó szabályok 42
    5. Támogatáshalmozódás 43
  18. Támogatott munkáltatók tájékoztatási kötelezettsége 44
  19. A támogatás kimeneteinek és eredményeinek nyomon követéséhez kapcsolódó adatgyűjtés 45

  20. Ügyfélszolgálatok elérhetősége 46
  21. A támogatást igénylő munkaadó nyilatkozatai 46
  22. Csatolandó mellékletek listája 57
    1. Milyen dokumentumokat kell csatolni a támogatási kérelemhez? 57
    2. Milyen dokumentumokat kell csatolni a hatósági szerződéshez? 58
    3. Milyen dokumentumokat kell csatolni a támogatás elszámolásához? 58
  23. Mellékletek 61

  1. A támogatás célja

A támogatás célja, hogy a feltételeknek megfelelő vállalkozásoknak továbbadott támogatást nyújtson a munkahelyi képzések megvalósításához, ezzel növelve a termelékenységüket. Ennek érdekében a munkaadók az állami foglalkoztatási szervként eljáró kormányhivatalhoz benyújtott kérelem alapján támogatást kaphatnak.

Jelen harmadik Hirdetményszakasz a mikro-, kis- és középvállalkozások, valamint nagyvállalatok munkavállalóinak szóló képzések finanszírozását segíti, különös tekintettel az energiaintenzív ágazatokban foglalkoztatott munkavállalókra.

  1. Támogatás mértéke, összege

    Az egy vállalkozás részére a jelen Hirdetmény alapján (meghirdetési szakaszonként összesen) nyújtható továbbadott támogatás maximális összege:

    Vállalatméret

    Maximális támogatási összeg

    Mikro-, kis- és középvállalkozás

    75 millió Ft

    Nagyvállalat

    150 millió Ft

    GINOP+ 3.2.1 Pályázati előregisztráció

     

     


    A támogatásra 2024. március 05. napjától nyújtható be kérelem, a forrás kimerüléséig, de legkésőbb 2024. június 30. napjáig.

    A 2021–2027 programozási időszakra rendelt források felhasználására vonatkozó uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatási szabályokról szóló 638/2023. (XII.28.) Korm. rendeletben (továbbiakban: 638/2023. (XII.28.) Korm.rendelet) foglaltak alapján csekély összegű támogatásról és válságtámogatásról támogatási döntés 2024. június 30. napjáig hozható.

    A keretprogram teljes kerete 70 Mrd Ft, melyből a harmadik meghirdetési szakasz során a rendelkezésre álló keretösszeg összesen 15 milliárd forint az alábbi megoszlás szerint.

    • 5 milliárd forintra a 4.1 alpont és a 7. számú melléklet alapján energiaintenzív ágazatba (válságtámogatás) sorolt vállalkozások részére pályázható keret.
    • 10 milliárd forint a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások, valamint nagyvállalatok részére pályázható keret ágazattól és területi elhelyezkedéstől függetlenül.
  2. Támogatható tevékenységek

    A támogatás a munkavállaló egyénekre szól, az összegre a munkáltató jogosult és ez által a hatósági szerződés is a munkáltatóval köttetik.

    1. Kötelezően megvalósítandó, önállóan támogatható tevékenység

      Munkaerőpiaci alkalmazkodás támogatás keretében a foglalkoztató alkalmazkodóképességének és termelékenységének javítása érdekében az alábbi tevékenység támogatható önállóan:

      – képzések támogatása a 638/2023. (XII.28.) Korm. rendelet 52. §-a szerinti képzési támogatásként; valamint az energiaintenzív ágazatokban a 638/2023. (XII.28.) Korm. rendelet 58. alcíme (130.§ -135. §) szerinti válságtámogatásként.

    2. Önállóan nem támogatható, választható tevékenységek

      1. a támogatott vállalkozás munkavállalói képzésen történő részvétele miatt kieső munkaidőre jutó bruttó bér de minimis/ mezőgazdasági de minimis támogatásként választható, valamint az energiaintenzív ágazatokban válságtámogatásként.
      2. A képzések szervezéséhez, lebonyolításához szükséges szakmai megvalósító költsége de minimis/ mezőgazdasági de minimis támogatásként választható, amely kizárólag mikro-, és kisvállalkozásnak minősülő támogatott vállalkozás esetében támogatható tevékenység. Erre a tevékenységre együttes támogatási kérelem esetében támogatás nem igényelhető

 

GINOP Plusz 3.2.1-21 Hirdetmény Felnőttképzési Intézmény GINOP Plusz 3.2.1-21 előregisztráció

#Ginop321 #Ginop #Bértámogatás #Képzésitámogatás #Képzés #Modello #Felnőttképzés #Tanfolyam #Softskill #IKT #Szakmaiképzés #Nyelviképzés #Informatikaiképzés #Excelképzés #Ginop+ #Ginop+321 #Támogatásikérelem #150millió #15milliárd #Önállókérelem #Együtteskérelem #Támogathatóképzések #Támogatás #Pályázat #Pályázatiforrás #Válságtámogatás #Előleg #Előlegigénylés #Fontosinformáció #IIIütem #3ütem #Ginop+321IIIütem #Mikrovállalat #Kisvállalat #Középvállalat #Nagyvállalat