légikísérők kategória bejegyzései

Repülés közben akarta kinyitni a gép ajtaját egy nő

A kínai rendőrség hétfőn őrizetbe vett egy nőt, aki repülés közben megpróbálta kinyitni egy utasszállító ajtaját egy belföldi járaton – írta a Shanghai Daily. A történetet trópusi klímája miatt kedvelt turistacélpontnak számító Sanyába tartó gép egyik utasa osztotta meg a népszerű kínai közösségi oldalon, a Weibón.

Az utas elmondása szerint az utast csak erőszakkal tudták megállítani az utaskísérők, akik egy kisebb verekedést követően gyűrték le a nőt. A beszámoló szerint a meg nem nevezett utas ezután öngyilkossággal fenyegetőzött a kínai Capital Airlines légitársaság gépén.

A cég megerősítette, hogy az eset megtörtént. A légitársaság közlése szerint az egyik utas „szeszélyesen viselkedett”, és nagyjából egy órával a felszállás után megpróbálta kinyitni a gép ajtaját, de az utaskísérők megfelelő fellépésének köszönhetően a járat késés nélkül érkezett meg Sanyába.

A cég közölte, hogy a nőt a leszállás után a helyi rendőrség őrizetbe vette, és nyomozást indítottak az ügyben. Azt nem tudni, hogy az Airbus A320-as típusú gép fedélzetén mennyien voltak.

A nő egyébként hiába próbált volna kinyitni a gép ajtaját, repülés közben ugyanis az a nyomáskülönbség miatt lehetetlenség.