bogrezoli bejegyzései

Az ukrán határig fog érni az M3-as autópálya

Folytatódik az M3-as autópálya országhatárig tartó továbbépítésének tervezése – mondta a nemzeti fejlesztési miniszter pénteken Nyíregyházán. Seszták Miklós a helyszínen – a négymilliárdos Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei útfejlesztési program részekén – átadta a 41-es út új körforgalmú csomópontját.

A nemzeti fejlesztési miniszter elmondta: hogy az elképzelések szerint a sztrádát a jelenlegi vásárosnaményi végpontjától továbbépítik a magyar-ukrán határig, a kárpátaljai Beregszász irányába.

Vásárosnaménytól Záhonyig pedig az M3-asról leágazva gyorsforgalmi autóút kialakítását tervezik, így az út a következő években két ponton éri el az ukrán határt.

Megállíthatatlanul nő a kiskereskedelmi forgalom Magyarországon

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken közzétett második becslése szerint októberben 4,1 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom volumene éves összevetésben a szeptemberi 5,1 százalékos emelkedés után, a naptárhatástól megtisztított adat pedig 4,6 százalékos növekedést mutat.

Marczinkó Zoltán István kiemelte: a bővülés összhangban van a kormány konvergenciaprogramjának előrejelzésével, miszerint 3 százalékkal nő idén a háztartások fogyasztása. Októberben a kiskereskedelmi összforgalom 826 milliárd forint volt, és a tárca számításai szerint november-decemberben tovább fog nőni a forgalom.

Kiemelte, hogy visszatért a háztartások vásárlási kedve: egyrészt alacsony az infláció, ami 0,1 százalék körül alakul ebben az évben, másrészt nőnek a háztartások bevételei, nőnek a keresetek, ami összefügg a foglalkoztatás idei bővülésével is.

A statisztika szerint a kiskereskedelmi forgalom az első tíz hónapban 5,8 százalékkal emelkedett, ezen belül a legmagasabb arányt a nem élelmiszer kiskereskedelemben mérték – ismertette a helyettes államtitkár.

Hozzátette: az adatokból megállapítható az is, hogy a csomagküldő és internetes kiskereskedelem volumene 28 százalékkal bővült, ennek oka a fogyasztói szokások átalakulása, a vevők egyre inkább előnyben részesítik az otthoni vásárlást.

A nem élelmiszer forgalom bővülése a lakossági bizalom növekedését is jelenti, mert az emberek nem napi fogyasztási cikkekre, hanem a tartós fogyasztási cikkekre költenek – mondta Marczinkó Zoltán István.

A tárca MTI-hez eljuttatott közleményében azt emelte ki, hogy a kiskereskedelem havi növekedése is arra utal, hogy a fogyasztók alkalmazkodtak a vasárnapi pihenőnap bevezetéséhez, ugyanis mind a három termékfőcsoport értékesítése nőtt szeptemberhez képest. Ezen belül az élelmiszer és élelmiszerjellegű vegyes termékek forgalma 0,1 százalékkal, a nem élelmiszer termékek forgalma 1,3 százalékkal, az üzemanyag-értékesítés pedig 0,4 százalékkal emelkedett egy hónap alatt.

Tabletet próbált kicsempészni a tolvaj egy debreceni áruházból

Egy alkalmazott tett bejelentést a rendőrség ügyeletére december 17-én 18 óra 30 perckor arról, hogy egy debreceni áruházban egy férfit lopáson értek tetten és visszatartják. A járőrök a helyszínen megállapították, hogy az egyik biztonsági őrnek gyanús lett a 22 éves férfi viselkedése, ezért kamerán keresztül követte a mozgását a boltban.

A férfi betett a bevásárló kosarába egy tabletet, amellyel a kamera látószögén kívülre ment, majd mikor a kamera már ismét látta őt a termék már nem volt a kosárban. A helyi lakos a kasszánál kifizetett egy telefont és távozott az üzletből, majd a biztonsági szolgálat feltartóztatta. A férfi a hátizsákjában található tabletet visszaadta az áruház részére.

A kubai állampolgárt a rendőrök elfogták és előállították a rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták, majd őrizetbe vették.

A Debreceni Rendőrkapitányság a férfi ellen lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt folytatja a nyomozást.

Nagyon sokan vonatoznak itthon az ünnepi időszakban

A MÁV-Start közleménye kiemeli: az elmúlt években egy-egy átlagos hétvégén péntektől vasárnapig mintegy 230 ezer fizető utas szállt vonatra. Karácsony és szilveszter-újév napjaiban ez a szám 240-260 ezer közé emelkedett, egy-egy adventi hétvégén pedig 320-390 ezerre is megnőtt. A legtöbben az ünnepi időszakban és a diákok téli szünetét lezáró hétvégén utaztak, ilyenkor 405-450 ezer utas választotta a vasutat.

A MÁV-Start becslései szerint Bécsbe az adventi időszakban csaknem 60 ezren utaznak vasúton, a decemberi hétvégéken a railjet vonatok kihasználtsága eléri a 90 százalékot.

A vasúttársaság szerint ezért érdemes elővételben, illetve interneten jegyet váltani legalább egy héttel az utazás előtt. Arra is felhívják a figyelmet, hogy az értékekre ebben az időszakban kiemelten kell vigyázni a vonatokon, pályaudvarokon.

A MÁV-Start arra is felhívja a figyelmet, hogy a német határzár miatt korábban csak Salzburgig közlekedő Kálmán Imre EuroNight éjszakai vonat 2015. december 18-tól ismét a teljes útvonalon, Budapest – München és München – Budapest között, a meghirdetett összeállítás szerint, háló- és fekvőkocsikkal is közlekedik.